A Civil Jogász-bizottság nemzetközi megfigyelőkkel készül március 15-re
Egy nemzetközi megfigyelő-hálózat képviselőit Magyarországra hívja március 15-re a tavaly október 23-i rendőri beavatkozás vizsgálatára létrejött Civil Jogász-bizottság (CJB). Ezt a bizottság vezetői jelentették be keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
Dátum: 2007-03-13 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:06.923156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mintegy 100-150 külföldi állampolgárt várunk Budapestre március 15-re, akik egy nemzetközi emberjogi megfigyelő-hálózat tagjaiként figyelik az utcai eseményeket, kitüntetett figyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra - mondta az MTI-nek Morvai Krisztina, a CJB társelnöke. Közölte: a nemzetközi megfigyelők többek között Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. Az önkéntesek ötlete a svájci Kereszténydemokrata Párt főtitkárától származik, aki maga is Budapestre érkezik 15-én - tette hozzá. Morvai Krisztina elmondta: sok feladatuk van még, így ad hoc bizottságként létrejött szervezetük március 15. után is folytatja működését, adományokból, alapítványként próbálják meg elérni azt, hogy "megvalósuljon egy civil kontroll a rendőrség felett".
A sajtótájékoztatón a CJB másik társelnökével, Völgyesi Miklóssal - a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának volt tanácselnökével - közösen elmondták: levelet küldtek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Bene László országos rendőrfőkapitánynak, amelyben a rendőrség és a kormány március 15-i tervei iránt érdeklődtek. A levelet elküldték tájékoztató jelleggel a köztársasági elnöknek is. A CJB vezetői elsősorban arra várnak választ, hogy a rendőrség milyen tömegoszlatási módszerekre készül, és a kormány milyen beavatkozást tervez a nemzeti ünnepen.
A CJB ad hoc bizottságként megállapította, hogy az október 23-i fővárosi zavargások fő felelőse a miniszterelnök és a kormány volt, és komoly jogsértések, brutális rendőri beavatkozások történtek.
MTI - fidesz.hu