Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akár lakóparkok is épülhetnek a megszűnő kórházak helyén

A területek nagyságától, a beépíthetőségtől és a műemléki védelemtől függően egymilliárd forintra becsülhető az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, valamint a svábhegyi kórház ingatlanegyüttese - mondta az InfoRádiónak Borsi László ingatlanszakértő.


Dátum: 2007-03-13 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:07.220895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakember elmondta: ezek a területek egyenként egy-két hektár között vannak, a telek négyzetméterenként 90-120 ezer forint értékű, a némileg romos állapotú épületek értéke mindkét esetben 100 és 200 ezer forint/négyzetméterre tehető. Ebből az következik, hogy durván egymilliárd forintra lehet becsülni az ingatlanok értékét - tette hozzá.

Borsi László hangsúlyozta: ha a területekre változtatási tilalmat léptet életbe az önkormányzat, akkor az jelentősen, akár 20-30 százalékkal is csökkentheti az értéket, hiszen akkor nem lehet növelni a beépítettséget.

A rendezési terv határozza meg a területek hasznosítását is, ha ez megengedi, akkor az ingatlanszekértő szerint lakópark vagy egy sokkal magasabb színvonalú egészségügyi intézmény létesítése is szóba jöhet.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek