Segítség a rendőri brutalitást elszenvedőknek
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület hagyományainak megfelelően, az idén immár kilencedszer tartotta meg országértékelő rendezvényét Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség elnökének közreműködésével.
Dátum: 2007-03-13 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:09.944392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szintén a hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is rendeztünk gyűjtést az est vendégeinek körében, ezúttal az október 23-i rendőrségi brutalitás áldozatai javára. Az összegyűlt 320 ezer forintot egyesületünk átutalta a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége bankszámlájára. A két egyesület egyezségének megfelelően a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a rendőri brutalitást elszenvedő, anyagilag leginkább rászorult áldozatokat, illetve családtagjaikat támogatta az önzetlen adományokból.
Mészáros László
alelnök, főtitkár