Helytállt a Malév 2002-ben
A nemzetközi légiközlekedés életében 2002 ugyan mélypont volt, a Malév azonban a kedvezőtlen külső körülmények között is helytállt, sőt javított eredményein - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.
Dátum: 2002-12-27 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:18.115894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy várhatóan a terveknek megfelelően, 2,3 milliárd forint veszteséggel zárja a vállalat az évet, jövőre már 250 millió forint körüli nyereséget remélnek.
Elismerte, hogy az idei, mintegy 4 milliárd forint üzemi veszteség 1-1,5 milliárd forinttal magasabb a tervezettnél, ám hozzátette, hogy ezt a pénzügyi műveletek eredménye kompenzálja.
- A dollár/euró árfolyam és a kerozin ára a terveknek megfelelően javult, ám nem várt, mintegy 800 millió forint többletköltséget okozott a légi irányítási illetékek emelkedése - mondta.
Ugyancsak a költségeket növelte a Malév Expressz, a légitársaság 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalat üzembe állítása. Váradi József szavai szerint a bevezetés mintegy 400 millió forinttal terhelte a vállalatot, de a következő félévben tevékenységétől ugyanennyi nyereséget várnak.
A vezérigazgató a regionális expanzió szempontjából különösen fontosnak értékelte 2002-t. Elmondta: a Malév Expressz első két vadonatúj Bombardier-gépe már utasokat szállít, további két gép vásárlásáról végleges döntés született, ezen felül még hatra van opciója a társaságnak, amit várhatóan 2004-2005-ben hív le.
- A legfontosabb a vállalat szempontjából, hogy az idén a kedvezőtlen nemzetközi helyzet ellenére megfordult a Malév gazdálkodási trendje, amely évről évre egyre nagyobb veszteséget produkált - mondta Váradi József. Szavai szerint az üzemi eredmény a tavalyihoz képest 8 milliárd forinttal javul és a pozitív változás jövőre is fennmarad.
- A tevékenységek eredménye jövőre várhatóan 7,5 milliárd forinttal javul az ideihez mérten, így a 2001. évi 11 milliárd forintos veszteséggel szemben 2003-ban 3 milliárd forint nyereséget realizálhat a társaság a tevékenységekből - hangsúlyozta Váradi József.
A vállalat eredményét a következő két évben azonban a flottaváltás mintegy 6 milliárd forintos költsége csökkenti. A társaság 2003-ban hat új Boeing gépet lízingel és két Bombardiert vásárol. - Az egyszeri kiadások ellentételezéseként a korszerű flotta évente mintegy 7 milliárd forinttal mérsékli a kiadásokat - tette hozzá.
Váradi József az idén a tavalyival megegyező bevétellel számol forintban és valószínűsíti, hogy jövőre a bevételek 17 százalékkal emelkednek.
- Bár 2003-ban látványos javulást remélünk a gazdálkodás területén, úgy vélem, hogy az első - a nemzetközi légi közlekedés számára is - normális körülményeket teremtő év 2004 lehet - hangsúlyozta.
- A 2003. év különösen fontos lesz a Malév életében - szögezte le Váradi József. Utalt a jövőre várhatóan elinduló privatizációra, az első negyedévben remélhető szövetségi csatlakozásra és arra, hogy hosszú idő óta az első veszteség nélküli évet zárhatják.
A vezérigazgató reális esélyt lát arra, hogy 2003 végén elkezdődjön egy sikeres privatizáció előkészítése, ám mint mondta, az új tulajdonos bevonása hosszabb folyamat lesz. - Ehhez elsősorban egy szövetségi csatlakozással bizonyítanunk kell, hogy meglapozott volt a cég stratégiája és pozitív gazdálkodási eredményeket kell felmutatnunk, hogy igazolni tudjuk a légitársaság életképességét - összegezte.
A vezérigazgató ismét megerősítette, hogy minimálisan 30 milliárd forint tőkeemelésre lenne szüksége a társaságnak stratégiája megvalósításához.
- A Malév stratégiai tervének összeállítása óta bizonyos feltételek megváltoztak - indokolta a korábban elfogadott terv aktualizálásának szükségességét. Szavai szerint az állam nem vállalja a légitársaság tőkerendezését, ezért került előtérbe a privatizáció, mint a tőkeemelés egyik lehetséges technikája.
A vezérigazgató reményei szerint február végére az ÁPV Rt. is jóváhagyhatja a Malév új, a megváltozott körülményekhez illeszkedő tervét.
- A korábban az ÁPV Rt. által jóváhagyott 6 milliárd forintos tőkeemelésről le kell mondanunk - mondta Váradi József. Hozzátette, hogy ezért kedvező feltételekkel nyújtott hitelek után néztek, ennek eredményeként várhatóan hamarosan aláírják az Európai Beruházási Bank (EIB) által nyújtott 100 millió eurós hitelszerződést, amihez állami garanciavállalásra számítanak.
- Kedvezően döntött a Malév számára az MFB igazgatósága is a 76 millió euró összegű hitelkeret átstrukturálásáról - mondta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a döntés értelmében az egyébként jövő májusban lejáró hitelt hosszú futamidejűvé alakítják, az erről szóló szerződést jelenleg készítik elő.
Váradi József elismerte, hogy a hitelfelvétellel jelentősen nő a Malév eladósodottsága. Hangsúlyozta, hogy a vállalat a napi üzletmenetet finanszírozni tudja, ezért a külső forrás bevonása kizárólag a fejlesztéseket szolgálja.
- A két Bombardier megvételére az idén 36 millió dollárt költöttünk, jövőre is hasonló nagyságrendű kiadással kalkulálunk, a következő évek hitellehívása pedig attól függ, hogy mikor döntünk az opciók érvényesítéséről - hangsúlyozta a vezérigazgató.
MTI - fidesz.hu