Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verőlegényekkel kikényszerített szocialista ráhatás az OCÖ alakuló ülésén?

Farkas Flórián bejelentette: az OCÖ alakuló ülését törvénytelennek tartják és minden jogi eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a törvénytelenséget helyreállítsák.


Dátum: 2007-03-13 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:11.992645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elítéljük ezt az eljárást, amely a magyarországi cigányságnak ártott a legtöbbet - hangsúlyozta Farkas Flórián az üggyel kapcsolatban a sajtó képviselőinek utalva arra, hogy nem lehet úgy egy alakuló ülést lefolytatni, hogy közben "verőlegények húsz fővel bevonulnak, és akik a mi színeinkben kaptak mandátumot, azt kiemelik". Ez nem engedhető meg ma Magyarországon - szögezte le, és bejelentette: az eljárást törvénytelennek tartják és minden jogi eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a törvénytelenséget helyreállítsák.

A Lungo Drom elnöke elmondta: az MSZP politikusai napok óta hívogatják a szervezet képviselőit és kisebb-nagyobb fenyegetésekkel próbálják átállítani őket az MCF oldalára. Példaként említett egy hétfő esti telefonhívást, amelyet Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere nevében kapott Várnai Márton képviselő, és amelyben arról próbálták meggyőzni a politikust, hogy voksával ne a Lungo Drom képviselőjét támogassa. "Most lesz az államvizsgája, és mondták neki, hogy nagyon rosszul fog járni, ha nem gondolja meg a mai szavazatát" - idézte fel a beszélgetésben elhangzottakat Farkas Flórián, és hozzátette: Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese is telefonált, de számos "meggyőző" sms is érkezett telefonjaikra. A politikus megjegyezte: számítottak rá, hogy nem lesz zökkenőmentes a mai alakuló ülés, de ilyen durva eljárásra, hogy "verőlegényekkel hajtják ki a lungo dromosokat és két képviselőjüket meg is verik", nem gondoltak.

"Mi azt tartjuk tisztességesnek, ha a közigazgatási hivatal egy tisztességes eljárás kerete között újból összehívja a közgyűlést, hiszen nyilvánvaló, hogy törvénysértő módon jártak el. Állunk elébe egy tisztességes választásnak, hiszen a Lungo Drom többségben van, a választást október 1-jén megnyertük, de ilyen módon nem lehet Országos Cigány Önkormányzatot választani, ahogy ma történt" - mondta Farkas Flórián.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek