Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széchenyi Terv az egészségügyben és az agrárszektorban is

A kormánynak a vállalkozói szférát érintő döntései, így többek között a járulékterhek csökkentése és az adókedvezmények bevezetése mind azt a célt szolgálják, hogy minél több magyar vállalkozás váljon versenyképessé - mondta Varga Mihály hétfőn az abonyi városházán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-02-25 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:44.474402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter ezt megelőzően helyi vállalkozók társaságában megtekintette a város infrastruktúrájának bővítésére szolgáló beruházásokat.

Varga Mihály hangsúlyozta: a versenyképesség javítása azért nagyon fontos, mert az ország várhatóan 2004-ben az Európai Unió tagjává válik, és a magyar vállalkozóknak az unióbeliekkel szemben kell helytállniuk.

A magyar vállalkozásoknak nem könnyű a helyzetük, hiszen nekik nem adatott meg az a néhány évtized, netán néhány évszázad, amely másoknál a tőkefelhalmozódás idejére szolgált - tette hozzá.

- Még nagyjából két év áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megteremtsük a hazai kis- és középvállalkozói szektor EU-tagsághoz kívánatos versenyképességét - húzta alá.

Rámutatott: e törekvéshez nyújt segítséget az egyre szélesedő lehetőségeket kínáló Széchenyi Terv, amelynek kifutását a kormány hat évről tíz évre kívánja emelni. A pályázati lehetőségeket az egészségügyre, az agrárszektorra és a lovasturizmusra is ki akarják terjeszteni - mondta.

Gajdos István polgármester bejelentette: márciusban vagy áprilisban megkezdődnek a 4-es számú főút Abonyt elkerülő szakaszának építési munkái. A 12 kilométer hosszú - a tervek szerint 2004 tavaszára elkészülő - kerülőút egyelőre kétszer egysávos lesz, de az alapozást már úgy végzik, hogy a főút autóúttá fejlesztésekor e szakasz kétszer kétsávosra bővíthető legyen.

Elmondta: Abony a szomszédos Törtellel közösen fejleszti a szennyvízcsatorna-hálózatot. A négyötödében központi pénzekből támogatott, 2,5 milliárd forint értékű beruházás révén mindkét település csatornázottsága eléri a 100 százalékot. A fejlesztés ez év őszére készül el.

Kapcsolódó elemek