Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Derűlátóbbak a német gazdasági szakértők

Vezető német gazdasági szakértők ismét derűlátóbban ítélik meg annak esélyeit, hogy jövőre erősödik a gazdasági konjunktúra Németországban. Ugyanakkor vélekedésük szerint a keleti tartományoknak továbbra sem sikerül felzárkózniuk az ország nyugati feléhez.


Dátum: 2002-12-27 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:18.708967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakértők az üzleti várakozások emelkedő decemberi Ifo-indexét alapul véve úgy gondolják: ha a cégek derűlátóbban ítélik meg a jövőt, akkor ismét többet ruháznak be és ez új munkahelyeket is teremt.

Az iraki háborús fenyegetés ellenére a DIW gazdaságkutató elnöke úgy véli, hogy az Egyesült Államokban a konjunktúra erősödésének reményt keltő jelei mutatkoznak, Németországban pedig a Hartz-bizottság által kidolgozott reformok jelentős lendületet adhatnak a munkaerőpiacnak. A német keleti tartományokban jövőre ennek ellenére a munkanélküliek számának stagnálását várják.

Az RWI német gazdaságkutató szerint ugyanakkor az alapvető gazdaságfejlődési dinamika nem keverhető össze a nyári árvizek utáni újjáépítés keltette lendülettel.

A német kormány hivatalosan 0,5 százalékos GDP-növekedést vár 2002-re, és egyelőre 1,5 százalékosat jósol jövőre.

A hat mértékadó német gazdaságkutató intézet októberben kiadott közös előrejelzése 0,4 százalék volt idénre és 1,4 százalék jövőre. Azóta majdnem mindegyik lefelé módosított: a jövő évi előrejelzéseik most 0,7-1,1 százalék között vannak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek