Muzulmán terrorakció Thaiföldön
Nyolc polgári személyt megöltek feltételezett szakadár muzulmán lázadók szerda reggel Thaiföld déli részén - közölte a rendőrség. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-14 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:20.357230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támadók Yala tartományban automata fegyverekből tüzet nyitottak egy ingázókat szállító minibuszra, majd felrobbantottak egy pokolgépet, hogy késleltessék a biztonsági erők helyszínre érkezését.
A tavaly szeptemberben hatalomra jutott katonai kormányzat engedményei ellenére Thaiföld déli részén terjedőben van az erőszak. A térségben, ahol az ország többi, buddhista többségű részétől eltérően a lakosság döntő hányada maláj nemzetiségű és muzulmán felekezetű, 2000 óta kétezer ember vesztette életét erőszakos cselekményekben.
A hatóságok az elmúlt időben megszigorították a biztonsági intézkedéseket, kedden volt ugyanis a Barisan Revolusi Nasional (Nemzeti Forradalmi Front) szakadár szervezet megalapításának ötvenedik évfordulója; a lakosságot figyelmeztették, hogy a lázadók esetleg erőszakos cselekményekkel próbálják meg "emlékezetessé" tenni a jubileumot.
MTI - fidesz.hu