Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugatra távozást mérlegelnek az orvosok

Nyugatra távozást mérlegel a csehországi orvosok 45 százaléka. Ennek alapvető oka, hogy a nyugat-európai országokban magasabbak a fizetések és jobbak a munkakörülmények - derült ki egy országos kutatásból, amelyet a prágai munka- és népjóléti kutató-intézet készített az orvosok körében. MTI hír.


Dátum: 2007-03-14 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:22.958898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külföldi munkavállalás iránt leginkább a 25 és 39 év közötti, tehát a fiatalabb és kisebb szakmai tapasztalatokkal rendelkező orvosok érdeklődnek - írja a Právo című lap, amely szerdai kiadásában részletesen ismerteti a kutatás eredményeit.

A legkeresettebb ország Nagy-Britannia, Írország és Németország, ahol leginkább a jól képzett szakorvosok szeretnének dolgozni. A cseh orvosok többsége mintegy 5 éves külföldi munkavállalásban gondolkodik, majd azután visszatérne hazájába. Az orvosok 75 százaléka kórházban, míg 25 százalékuk házi orvosként szeretne dolgozni Nyugat-Európában.

Bár a külföldi munkavállalással foglalkozó orvosok 70 százaléka azt állította, hogy bírja az angol nyelvet, a válaszolók többsége mégis a legnagyobb problémák közül a nyelvet említi az első helyen. Csak ezután következik a családtól való hosszú idejű elszakadás gondja.

A Právo szerint Csehországban az orvosi átlagfizetések az országos átlagfizetések dupláját teszik ki, tehát mintegy 40-42 ezer korona (400-420 ezer forint) körül mozognak. A környező országokban és Nyugaton is hasonló az arány, de tény, hogy a nyugati fizetések vásárlóereje jóval magasabb a csehországi fizetések vásárlóerejénél.

Írországban a bérek vásárlóereje 60, Németországban 80, Ausztriában 120, míg Nagy-Britanniában pedig 250 százalékkal magasabb, mint Csehországban, jegyzi meg a cseh lap.

A felmérés azt is kiderítette, hogy a gyakorlatban évente a cseh orvosoknak csupán az 5-7 százaléka távozik Nyugatra. Szakértők szerint azonban ez is magas arány, s a problémát nem szabadna lebecsülni. Még akkor sem, ha ezek pótlására évente mintegy 300 külföldi - többnyire szlovákiai - orvos érkezik Csehországba.

Nyugaton és Amerikában ugyanis nagy az érdeklődés a cseh orvosok és egészségügyi személyzet iránt, s a szakemberek távozása hosszabb távon destabilizálhatná a cseh egészségügyet - állítják a tanulmány szerzői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek