Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rakétakilövőt és flóbert pisztolyokat találtak a rendőrök

Rakétakilövőt és más fegyvereket talált a rendőrség Mezőkeresztesen. Budapesten viszont flóbert pisztolyokat találtak a rendőrök egy VII. kerületi pincében - olvasható a rendőrség internetes honlapján. MNO összeállítás.


Dátum: 2007-03-14 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:47:27.880152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fegyverarzenálra bukkantak a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A tucatnyi fegyvert, kést és rakétakilövőt Mezőkeresztesen foglalták le. A rendőrség a részletekről sajtótájékoztatón számol be szerdán délután fél 1-kor, a megyei rendőr-főkapitányság épületében.

Ugyanakkor fegyvereket találtak a rendőrök egy VII. kerületi pincében is. A BRFK szerdai közleménye szerint állampolgári bejelentést kaptak arról, hogy a VII. kerületi Garay utca egyik lakásához tartozó pincében lőfegyvert és fegyveralkatrészeket tárolnak.

A nyomozók a helyszínen öt, engedély nélkül tartott flóbert pisztolyt, két más típusú, átalakított fegyvert, több mint két tucat fegyveralkatrészt, illetve 10 gramm feketelőport találtak.

Az ügyben egy 35 éves férfi ellen visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a BRFK.

A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során elmondta, hogy a pincéjében talált tárgyak egy részét munkahelyéről, egy fegyvergyárból hozta el, míg a többit különböző helyeken vásárolta, azokat saját célra szerezte be - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy a férfi által elmondottakat, illetve az ügy részleteit - fegyverszakértő bevonásával - vizsgálják.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek