Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem engedték a Magyarok Világszövetségét koszorúzni

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) szerette volna hivatalosan is bejelentett módon megkoszorúzni Petőfi szobrát a Március 15. téren, de a rendőrség ezt nem engedélyezte. A szervezet mégis megy koszorúzni...


Dátum: 2007-03-14 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:33.231425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MVSZ úgy döntött, hogy március 15-én reggel 9 órakor tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor és elnöke, Patrubány Miklós révén tiszteleg az 1848-as márciusi ifjak emléke előtt, megkoszorúzva Petőfi Sándor szobrát a Március 15-e téren. E szándékát március 12-én hivatalosan bejelentette a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - írja a szervezet közleményében.

Mint arról beszámolnak, másnap a rendőrség tudatta, hogy az MVSZ tervezett koszorúzása nem lehetséges, mert 13 órakor Demszky Gábor szervez emlékünnepséget a helyszínen, és ennek biztosítása végett reggel 9 órától lezárják a teret. Mint fogalmaznak, "bár a tér négy órával korábbi lezárását botrányosnak tartotta, konfliktus megelőző szándéktól vezérelve az MVSZ felajánlotta, hogy fél órával előre hozza megemlékezését. A rendőrség elutasította a javaslatot."

A Magyarok Világszövetsége megengedhetetlennek tartja, hogy bárki - és legkevésbé a maoista Demszky Gábor - Magyarország nemzeti ünnepén kisajátítson egy Petőfi-emlékhelyet, vagy bármely más nemzeti emlékhelyet - olvasható a szervezet közleményében. Rámutatnak: "ami történik, az a Magyar Nemzet újbóli meggyalázása Budapesten, melyhez mérhető utoljára Kádár János idején 1988-ban történt, amikor a Nemzeti ünnep hajnalán Rácz Sándort otthonában letartoztatták, így kívánva megakadályozni, hogy Petőfi Sándor szobrát megkoszorúzza."

A szervezet leszögezi: "ezek után a Magyarok Világszövetsége - mint a világ legnagyobb magyar civilszervezete, amelynek székhelye a Március 15-e térrel azonos kerületben van - ragaszkodik eredeti elképzeléséhez és március 15-én reggel 9 órakor koszorúzza meg Petőfi Sándor szobrát a Duna parton.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek