Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rijád semmilyen katonai akcióban nem vesz részt

A szaúdi külügyminiszter kijelentette, hogy hazája abban az esetben sem vesz részt Irak elleni katonai akcióban, ha arra az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése alapján kerülne sor.


Dátum: 2002-12-27 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:20.302798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaud el-Feiszal herceg kedden Rijádban hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia az öböl menti arab államok együttműködési tanácsának többi tagjával együtt igyekszik elejét venni az Irak elleni amerikai támadásnak.

A herceg cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Szaúd-Arábia arra ösztökélte volna Szaddám Huszein iraki elnököt, hogy mondjon le, mert ezzel megmentheti népét a háborútól.

A szaúdi diplomácia vezetője nem felelt arra a kérdésre, hogy a sivatagi királyság adna-e menedéket az iraki vezetőnek. Mindenesetre ismét felhívta Szaddám Huszeint az ENSZ-fegyverzetellenőrökkel való maradéktalan együttműködésre - jegyezte meg az ITAR-TASZSZ.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek