Szilvásy fejpénzért hozott provokátorokról beszélt
Nagyon jelentős rendbontásra nem számítok március 15-én - mondta Szilvásy György, hozzátéve, hogy a rendőrség kapcsolatban áll a nemzeti ünnepre bejelentett politikai nagygyűlések szervezőivel. A kancelláriaminiszter közölte: tudomásuk van arról, hogy vidékről fejpénzért hoznának a fővárosba néhány száz provokátort. MVG információ.
Dátum: 2007-03-15 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:40.467514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség felkészült a március 15-re bejelentett események biztosítására, ám az illetékes hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok rendbontásra készülnek a nemzeti ünnepen - mondta tegnap Szilvásy György kancelláriaminiszter. A politikus ugyanakkor azt is hangsúlyozta: arra biztat mindenkit, hogy nyugodtan és félelem nélkül vegyen részt március 15. megünneplésében. - Nagyon jelentős rendbontásra nem számítok -mondta Szilvásy György, hozzátéve, hogy a rendőrség kapcsolatban áll a nemzeti ünnepre bejelentett politikai nagygyűlések szervezőivel.
A miniszter megjegyezte: ha a szélsőséges csoportok nem kapnak politikai támogatást a nemzeti ünnepen, akkor nem jelentenek veszélyt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az illetékes hatóságok komoly "megelőző munkát" folytatnak. Egy kérdés kapcsán azt is közölte: tudomásuk van arról, hogy vidékről 1500-5000 forint közötti fejpénzért hoznának a fővárosba néhány száz olyan demonstrálót, akik a tömegbe elvegyülve provokálnának.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úgy tájékoztatott, hogy Budapestre március 15-re 129 rendezvényt jelentettek be. Hozzátette, ezek mintegy 10-15 százaléka a nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezés, a többi demonstráció, tüntetés vagy politikai nagygyűlés.
Provokátor álrendőrök
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a nemzeti ünnepet provokálni szándékozó álrendőrökről szerzett tudomást. - Vidéki városokban ismeretlenek a rendőrségi egyenruhához hasonló ruházatot vásároltak azzal a céllal, hogy a március 15-i rendezvények nyugalmát megzavarják - olvasható a rendőrség távirati irodához eljuttatott közleményében. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha bárkiben is kétség merülne fel egy esetleges rendőri intézkedés során: jelentsék be azt a 112 vagy 107-es segélyhívó számon.
hvg.hu - fidesz.hu