Schmitt Pál beszédének szó szerinti leirata
A forradalom mindig a fiataloké. Ti vagytok azok, akik legjobban ki vannak éhezve a változásra. Így volt ez 1848-ban, így 1956-ban és bizony 1990-ben is - mutat rá Schmitt Pál beszédében.
Dátum: 2007-03-15 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:45.420806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Suhannak, visszaszállnak
a legendák most a földre,
látod, azt mondtad pedig,
hogy elenyésztek örökre."
Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves fiatalok!
Cseh Tamás énekelte Bereményi Géza ezen versét valamikor a '70-es évek elején. Az a kor nem kedvezett a legendáknak, mégis, aki figyelt rájuk, hallhatta, amint suhannak és visszaszállnak. A legendák most is, ma is suhannak és visszaszállnak ide, erre a földre is.
Március 15-e egy legenda. Mi is a legenda? Annyit jelent magyarul ez a szó, hogy olvasandó könyv. Olyan könyv, amit olvasni kell, mert az életünk fontos igazságairól mond el valamit.
Arról, hogy azok, akik a jó ügyért küzdenek, mindig megtalálják társaikat. Arról, hogy az emberi kitartás, a lelkesedés, a cselekvésre indító szeretet miként kerekedik felül a cinizmus, a tehetetlenség és a közöny által oltalmazott zsarnokságon. Arról, hogy a jó végül mindig győz a rossz felett. Előbb vagy utóbb, olykor csak sok-sok év után, rengeteg szenvedés árán, de mégis mindig, kérlelhetetlenül és bizonyosan.
Március 15-e bizonyítja, hogy márpedig legendák igenis vannak. Éppúgy bizonyítja, mint Szent István ünnepe, október 23-a vagy a nándorfehérvári harangszó. Március 15-e számunkra a szabadság legendája. Benne van minden, ami a polgárság legnagyobb értékeit jelenti.
A jogot arra, hogy szabadon dönthetünk a sorsunkról. A jogot arra, hogy szabadon gondolkodhatunk, hogy szabadon beszélhetünk. A jogot arra, hogy a nemzet által választott, a nemzetért dolgozó felelős kormány vezesse a hazát, amelyben élünk. A jogot arra, hogy ezt a kormányt, ha felelőtlen, számon kérhessük, és elcsaphassuk. És végül a jogot és kötelességet arra, hogy a nemzetnek mindenki egyformán a polgára lehessen.
Landerer és Heckenast nyomdája ennek a legendának a része. Itt foglalta le Petőfi a nép nevében a nyomdát, itt született meg a szabad sajtó első nyomdaterméke.
Március 15-e azonban arra is figyelmeztet minket, hogy a szabadság egy belső út, amelyet mindenkinek bátran végig kell járnia, hogy birtokba vehesse. Hogyan is mondja gróf Széchenyi István? "A szabadság a legfőbb jó s bizonyos, hogy az nem lehet vad, tudatlan, rest és önkényes embernek sajátja, hanem csak azé, ki nemesített keblétől ösztönöztetve, s csinosult értelme által vezettetve, szintúgy megtudja becsülni mindenkinek sorstól nyert sajátját, amint önmaga tulajdonát védelmezni bátor szóval. Kinek nem ajkin forog csak, de törülhetetlen betükkel szivébe is van vésve, hogy amit magadnak nem kivánnál másnak se tedd."
Tisztelt ünneplő közönség!
Ma különösen szükségünk van március 15-e példájára. Ma megint veszélyben van a haza! Nem, nem idegen csapatok akarják fegyveresen elözönleni az országot. Az ország a gazdasági összeomlás előtt áll. Az államháztartás megroppant, Egyszerűen és közönségesen megmondva: öt esztendő alatt tönkrementünk. Ez tény.
Most pedig azzal vakítanak minket azok, akik ezt a válságot előidézték, hogy több nemzedék által összehordott közös javainkat föláldozva megmenekülhetünk ebből a bajból. És aztán neki is láttak a föláldozásnak.
Nem átalakítják, hanem összedöntik a magyar egészségügyet, és nem csak épületeit ütik dobra, hanem a jövőt jelentő orvosképzést is kikészítik. Családpolitika helyett betelepítéssel szeretnék megoldani a multik munkaerő-gondjait. A kis és középvállalkozók vállaira egyre újabb terhet raknak, pedig ők adják a magyar emberek több mint felének a kenyeret.
Kedves barátaim!
A haza veszélyben van! Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, minthogy 1990 óta először a mai ünnepet a félelem árnyékában üljük. Ott voltunk október 23-án az Astoriánál. Láttunk békeidőben, a saját adóforintjainkon felszerelt és eltartott rendőrség által bemutatott, ránk támadó lovasrohamot, szívhattunk könnygázt, láthattunk menekülő öregeket, anyákat és kisgyerekeket. Láthattunk fejmagasságba kilőtt gumilövedékeket, könnygázgránátokat, és láthattunk földön fekvő embereket és zászlókat vadállati kegyetlenséggel taposó, rendőröknek látszó illetőket.
A magyar közélet abszurd drámája elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy Erdélyben, Romániában, a román rendőrök távolságtartó felügyelete mellett szabadabban lehet az 1848-as forradalom évfordulóját ünnepelni, mint a gumilövedékekkel fenyegető rendőrosztagok és a hatalmához mindenáron ragaszkodó miniszterelnök által fémjelzett anyaországban.
De mi nem félünk! Hallja meg mindenki! Nem félünk!
Kedves lányok és fiúk!
A forradalom mindig a fiataloké. Ti vagytok azok, akik legjobban ki vannak éhezve a változásra. Így volt ez 1848-ban, így 1956-ban és bizony 1990-ben is. Mindig ott voltak a változás legelső vonalában. Ha nem is mindig a vezető helyeken, de mindenképpen a legelső, s ha kellett a legveszélyesebb helyeken. Nem véletlen, nem lehet véletlen, hogy március 15-én a márciusi ifjak adták ki az országot megmozdító jelszót: "Talpra magyar!" Nem véletlen, nem lehet véletlen, hogy október 23-án minden a Műegyetemről indult. És nem véletlen, nem lehet véletlen, hogy 1989-ben Nagy Imre temetésén szintén egy fiatalember követelte először a szovjet csapatok távozását.
Most, kedves Lányok és Fiúk, újra hív a Haza! Újra szükség van rátok, újra szükség van a munkátokra és lelkesedésetekre! Sikerre kell vinnünk a népszavazás ügyét! És ezen a népszavazáson valóban a haza sorsa fordulhat meg. Mit is írt Petőfi?
"Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek."
Döntsön a nép! Arról, hogy valóban elérkezett-e az ígéret földje? Döntse el a nép, hogy akar-e kórházbezárást, hogy akar-e a beteg gyerekkel Celldömölkről Pécsre, Győrbe, Szombathelyre és Budapestre utazni! Döntse el a nép, hogy meg akarja-e szüntetni azokat a vasúti szárnyvonalakat, amelyek egész falvaknak jelentettek életet.
Döntse el a nép, hogy akar-e tandíjat szedni a diákjaitól, vagy inkább külföldre kényszeríti a tanulóifjúságot. Minderre nem volt lehetősége a múlt év tavaszán. Azért nem volt, mert becsapták! Most sem lesz lehetősége teljes egészében dönteni ezekről a kérdésről, csak néhány ügyről.
Azt a döntést kell meghoznunk a népszavazással, hogy lehet-e a nép belegyezése nélkül kormányozni. Mi erre azt mondjuk, amit egy demokrata mondhat: nem lehet! Az igazság előbb-utóbb mindig napvilágra kerül, és utat tör magának.
És ha valaki a népszavazás költségei miatt sírdogál, arra azt válaszoljuk: ha tavasszal elmondták volna az igazságot, most nem kéne népszavazást tartani! Magunk között szólva, kedves barátaim, 5 milliárd forint ez a rettenetes nagy pénz! Igazán nem nagy ár azért, hogy észre térítsük a kormányt, mert sokkal többet fog kivenni a zsebünkből, ha ezt nem tesszük meg! Úgy is mondhatjuk, hogy ez a hazugság ára!
Kedves barátaim!
Gyakran halljuk, hogy a kor, amelyben élünk, közömbös, s hogy a nemzet cinikus. De vajon lehet-e egy egész nemzet cinikus? Elenyészhetnek e nálunk örökre a legendák?
Tudatosítanunk kell magunkban: a szabadság felelősséggel jár, és olykor bizony tetteket vár tőlünk. Minden lehetséges erővel és törvényes eszközzel tiltakoznunk kell minden olyan kormányzati lépés ellen, amely el akarja venni a jövőnket. Ki kell állnunk a házunk elé, mert ez valóban a próbák ideje! Elválik, hogy a hazugság legyőzhet-e egy egész nemzetet. Elválik, hogy miközben megbékélésről, és összefogásról beszélnek, ránk merik-e újra uszítani a rendőrséget. Elválik, hogy hagyjuk-e magunkat kifosztani vagy sem! Elválik, hogy egy erős ország lesz-e Magyarország, és erős nemzet lesz-e a magyar.
Ne feledjétek, ebben a reményeink szerint vértelen küzdelemben a hazának szüksége van rátok! Szüksége van a lelkesedésetekre, az erőtökre, hitetekre szüksége van a tudásotokra, szükség van mindannyiunk összefogására.
Ellenállni és engedelmeskedni, ez az állampolgár két erénye. Engedelmességével biztosítja a rendet, ellenállásával biztosítja a szabadságot - mondja a filozófus. Mi engedelmeskedni fogunk maradéktalanul a törvényeknek, engedelmeskedni fogunk nemcsak az alkotmány betűjének, de szellemének is. Ugyanakkor ellen fogunk állni minden törvénytelenségnek, minden megfélemlítési kísérletnek, ellen fogunk állni a rágalmaknak, a törvénytelen erőszaknak is.
Ahogy az történni szokott: először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl. Ehhez pedig az kell, hogy álljuk a sarat! Ehhez az kell, hogy ne hagyjunk magunkat eltántorítani, elkedvetleníteni, bedarálni! Ehhez az kell, hogy újra meg újra felidézzük az itt 159 évvel ezelőtt kinyomtatott első szabad magyar nyomdatermék első sorát: "Talpra magyar!" Nos hát, ezt kívánom mindannyiunknak a mai napra és az elkövetkező nehéz időszakra: álljunk talpra!
Kedves fiatalok, kedves barátaim! A holnapi nap március 15.-e a Ti ünnepetek! Ahogy Kossuth Lajos mondta:
"Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a Haza!"
fidesz.hu