Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László: Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki

Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki - mondta Sólyom László államfő a nemzet ünnepén, március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján, az Országházban tartott díjátadó ünnepségen.


Dátum: 2007-03-15 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:47.979054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit nyújtotta át.

Ünnepi köszöntőjében az államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március 15-ét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünnepli.

Hozzátette: a magyar nemzet egységét fejezte ki az is, hogy Romániában, Kolozsvárott állami kitüntetéseket adhatott át ott élő magyaroknak.

A Parlament kupolacsarnokában rendezett ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint több párt képviselője is.

"Március 15-e van, az a nemzeti ünnep, amelyet minden magyar sajátjának érez, amely minden magyarnak, bárhol is él a világban, mélyen begyökerezett a szívében, amely mintát adott az ifjúságnak hosszú időn keresztül" - mondta Sólyom László köszöntőjében.

Hozzátette: "ezt az egyetemességet nem elég hangsúlyozni, és nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a nyitottságot sem, amit a magyar nemzet kulturális nemzetként felfogott koncepciója jelent".

A köztársasági elnök szerint amennyiben 1848-ban találhatunk valami olyasmit, ami nem sikerült, akkor az az volt, hogy az államot, az államnemzetet és a nyelvében élő kulturális nemzetet nem tudták összeegyeztetni.

"Most, miután a magyarság túlnyomó többsége, 12 millió magyar az Európai Unió polgára lett, most, amikor a határok megnyílnak, most van itt az a pillanat, amikor a lelkeknek is meg kell nyílnia, amikor le kell bontani azokat a korlátokat, amelyek elválasztanak minket egymástól, elválasztanak a szomszédoktól és Európától" - hangsúlyozta beszédében Sólyom László.

A köztársasági elnök örömét fejezte ki amiatt, hogy két olyan magyar hazafi neve fémjelezi a díjakat, akik "voltaképpen ellentétes koncepciókat képviseltek a nemzet jövőjéről", de amikor eljött a pillanat, mégis sikerült egyesíteni gondolataikat.

Sólyom László szerint ha tudta a nemzet 1848-ban, 1989-ben, hogy mit is kíván, akkor "most van itt a pillanat, amikor ismét tudnia kell, hogy mit kíván, amikor a magyar nemzet majdnem egésze belép az unióba, amikor megnyílnak a határok, megnyílnak a lelkek, és amikor pontosan a Kossuth- és Széchenyi-díjaknál egy még nagyobb egység érvényesül, a művészi színvonal egysége, amely nem zárkózik nemzeti keretek közé". A köztársasági elnök szerint szintén egyetemes a tudományos teljesítmények mércéje.

Az ilyen ünnepi alkalmakkor mutatkozik meg "a nemzet jobbik arca, ilyenkor mutatkozik meg, hogy milyen sokfajta teljesítmény, milyen sok, rengetek áldozatot követelő életmű épül fel, mennyi nagyszerű felfedezés született (...)" - zárta köszöntőjét Sólyom László.

Az államfő 21 művésznek nyújtott át Kossuth-díjat, 18 tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit 17-en vehették át.

A Széchenyi-díjban részesített Szöllősy András zeneszerző, zenetörténész és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetett Lámfalussy Sándor közgazdász nem volt jelen az ünnepségen. Szöllősy András helyett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia képviselője vette át az elismerést. Lámfalussy Sándor később veszi át a kitüntetést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek