Erdélyi '48-as megemlékezések
Erdély számos településén rendeznek koszorúzással, művelődési műsorral és egyházi szertartásokkal egybekötött emlékünnepséget az 1848-as szabadságharc tiszteletére.
Dátum: 2007-03-15 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:48.614794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A székelyföldi rendezvények közül kiemelkednek a csíkszeredaiak, ahol a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában tartanak megemlékezést, és megkoszorúzzák Petőfi szobrát. A város fő ünnepségét a Gál Sándor-szobornál szervezik, este fáklyás felvonulást is tartanak.
Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren szervezik a március 15-i megemlékezést, a helyi Tomcsa Sándor Színház pedig az Udvarhely Néptáncműhellyel együtt ünnepi előadást mutat be. Gyergyószentmiklóson a Szabadság emlékműnél és a helyi temetőben is sor kerül megemlékezésre, ebből az alkalomból a III. Gyergyó-medencei történelmi vetélkedőt is megszervezik.
A Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön is számos műsort rendeznek, a leglátványosabb programra az esti órákban kerül sor, amikor az Erdélyi Magyar Ifjak fáklyás őrséget állnak az 1848-49-es emlékműnél. Kézdivásárhelyen és Baróton is tisztelegnek a szabadságharc hősei emléke előtt.
Marosvásárhelyen a székely vértanúk postaréti emlékoszlopánál szervezik a helyi központi ünnepi rendezvényt. Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek a szabadságharc hőseire, majd megkoszorúzzák az egykori Biasini Szálló falán lévő emléktáblát. Kolozs megyében Tordán és Bánffyhunyadon is emlékműsorokat szerveznek.
Nagyváradon a délelőtt folyamán megkoszorúzták Szacsvay Imrének, a magyar Országgyűlés egykori jegyzőjének a szobrát, illetve a nagyváradi hősök emlékművét. Virágokat helyeznek el Nicolae Balcescunak, a román 1848-as forradalmi gondolatkör megfogalmazójának a szobránál is, majd ökumenikus istentisztelet és a nyíregyházi Mandala Dalszínház előadása zárja a városi sportcsarnokban a helyi 1848-as megemlékezést. Bihar megyében Érmihályfalván, Nagyszalontán és Székelyhídon is szerveznek ünnepségeket.
Szatmár megyében az István téri Petőfi-szobornál koszorúznak, este pedig ünnepi előadásra kerül sor a helyi Északi Színházban. Ezen a vidéken még Nagykárolyban és Tasnádon is megemlékeznek a szabadságharcra.
MTI - fidesz.hu