Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Landsbergis: Ismét válaszúton

A szabadságot soha sem szabad magától értetődődnek tekintetni, azt védeni kell és nem csak a forradalmak idején - szögezte le beszédében Vytautas Landsbergis.


Dátum: 2007-03-15 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:50.323308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Vytautas Landsbergis, egykori Litván köztársasági elnök beszéde

Kedves barátaim, minden tisztelt magyar állampolgár!

Sohasem fogom elfelejteni 1989-es első látogatásomat Budapesten. Akkor az MDF kongresszusa a közepén kilyukasztott nemzeti színű zászlókkal a litván felszabadítási mozgalom, a Szajudisz delegációját kitörő lelkesedéssel, igazi testvérként fogadta, hiszen közös volt az utunk a demokrácia, és a népek méltóságának kivívásáért folytatott harcban.

Nagyon örülök, hogy ismét találkozhatom Önökkel, jószándékú és a szabadságra szomjazó polgárok közösségével. Elhoztam honfitársaim üdvözletét Önöknek Litvániából.

Önök jövőre az első magyar forradalom 160. évfordulóját fogják ünnepelni, amely egy fényesen kitörő lángként hozta el az országnak a hőn óhajtott nemzeti szabadságot. És már jó előre érdemes megemlékezni Európa történetének azon mérföldköveiről, amelyeket a magyarok tettek le, úgy ahogy mi Brüsszelben és Vilniusban is megemlékeztünk az Önök második, 1956-os forradalmáról. De ha visszatekintünk a még távolabbi múltba, 1848-ban és 1849-ben Magyarországon csapott a legmagasabbra a népek tavaszának lángja, amely le akarta dönteni az akkori közép - és kelet európai fagyos birodalmi börtönfalakat. A 19. század közepén függetlenné kikiáltott Magyar Köztársaság a bátorság és remény fáklyája volt nagyon sokak szemében. 100 évvel később Magyarország ismét bátran szembeszállt az európai birodalommal, az utolsóval, a totalitárius Szovjetunióval. A remény és szabadság fényét és a tragédia tüzét a szovjet kommunizmus rabságában sínylődő többi ország is jól látta, azok a fények utat találtak a litván emberek fejébe, és szívébe.

Mi mindig is megőriztük Önöket az emlékezetünkben, így aztán a 80-as évek végén egyesíthettük akaratunkat és erőnket, hogy leszámolhassunk a rabszolgasággal, és szabad nemzetekké válhassunk. Ha visszatekintek a két magyar forradalomra, meglepő hasonlóságot tapasztalok. Mindkettőt az uralkodók, a cárok parancsára verte le és fojtotta vérbe az orosz haderő. Ugyanaz történt a 19. században is, mint a 20. században.

Hiába múlt el az idő, ugyanaz a keleti birodalom szállta meg kétszer is Magyarországot, hogy megsemmisítse a szabadságot Európa szívében. Szerencsére a 21. században Magyarország és Litvánia már mint szabad európai országok találkoztak, és együtt vártak bebocsátásra a NATO és az Európai Unió kapuja előtt.

De milyen ma a helyzet Magyarországon?

Egy jó évvel ezelőtt Oroszország új uralkodója látogatott el Önökhöz saját politikai terveivel és ígéreteivel. Azzal, hogy az Önök országa lehet az orosz energia-elosztás és tárolás segítője és őre, és az Európai unión belül az Önök országa egy eurázsiai kereskedelmi központtá válhat. Budapestnek felajánlották, hogy a Kreml mellett segédkezzen a többi kelet-európai ország alárendelté tételében, és mindezt állítólag jó haszonért. És ennek a "kegynek" egy feltétele volt - mindezt Putyin elnök nyíltan meg is mondta - ez csak akkor történhet meg, ha az Önök baloldali kormánya - akit a Kreml jobban kedvel - hatalmon marad. Ez éppen a tavaszi választások előtt történt, és a választók a kormánnyal együtt bekapták a horgot. De ez biztos, hogy nem Önök voltak. De volt ennek még egy feltétele, hogy úgy emlékezzenek meg az 1956-os forradalomról, hogy nem tesznek említést a szovjet agresszióról és bűnökről, valamint a felelősség kérdéséről. Maradjanak közömbösek, és felejtsék el a veszteségeket. De Önök nem maradtak közömbösek, és a következményekre mindannyian emlékeznek.

A szabadságot soha sem szabad magától értetődődnek tekintetni, azt védeni kell és nem csak a forradalmak idején. A mindennapi csatákban, amelyek a félelem és az egyéb korlátozások ellen zajlanak, abban is nagyon fontos szerepe van ennek. Most, hogy az európai szabadságjogokat korlátozás fenyegeti azáltal, amit egyetlen energia-ellátó diktálhat, az Önök országa ismét az európai történelem keresztútjához érkezett. Az értékek mérlegének egyik serpenyőjében az olajos orosz pénz, míg a másikban az európai szolidaritás és becsületesség eszméje van. A választás az Önöké, magyaroké.

Végül had említsem meg, hogy amit most mondtam, abban nincs semmi új információ, ezeket Önök mind látták, ezekre emlékeznek. Én csak a meggyőződésemet, a szeretetemet, és a hitemet hoztam el Önökhöz. Legyenek olyan bátrak, mint elődeik voltak, és a szabadság győzedelmeskedik!

Isten, áldd meg Magyarországot!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3118, 'source_type': 'media', 'source_id': 762, 'target_type': 'article', 'target_id': 64897, 'relation_type': 'describes'}