Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogták Budaházy Györgyöt

A rendőrség a budapesti Deák téren csütörtökön elfogta Budaházy Györgyöt, akit tavaly szeptember óta köröztek - tájékoztatta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTI-t.


Dátum: 2007-03-15 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=73994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:51.273413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budaházy György körözését azért rendelték el, mert a gyanú szerint a fővárosban a tavaly szeptemberi zavargások idején, a demonstrációk során erőszakos, garázda cselekményeket követett el. Monostori Attila, Budaházy György ügyvédje megerősítette a távirati irodának, hogy a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálása miatt országos körözés alatt álló védencét csütörtök délután elfogták, és a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe vitték. Az ügyvédet Budaházy György felesége értesítette, mivel a hozzátartozókat nem engedték be a Nemzeti Nyomozó Iroda épületébe. A család késő estére sajtótájékoztatót kíván tartani az ügyben.

A rendőrség csütörtökön nem sokkal fél három után, a Deák téren fogta el a többszörösen körözött B. György diósdi lakost - olvasható a rendőrség internetes honlapján. A rendőrség közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda rongálás bűntette miatt körözte a férfit, mivel megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy részt vett 2006. szeptember 19-én a Szabadság téri emlékmű megrongálásában, amellyel mintegy tízmillió forint kárt okozott. Ezen túl a Pesti Központi Kerületi Bíróság a közérdekű üzem megzavarása bűntett miatt bocsátott ki ellene körözést a 2002. júniusban az Erzsébet hídon elkövetett cselekménye miatt. "B. György a hatóságnál sem a többszöri idézésre, sem az ügyvédjével történt egyeztetés ellenére nem jelent meg, így elfogására és őrizetbe vételére az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján került sor" - tartalmazza a rendőrségi közlemény.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek