A kommunizmus áldozatainak emléknapja
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja tiszteletteljes főhajtás a múlt előtt, saját, mai önbecsülésünk eleven példája, s egyben tanúság a jövő előtt - mondta a Kulák-Golgota című dokumentumfilm díszbemutatója előtt Pokorni Zoltán hétfőn, Budapesten.
Dátum: 2002-02-25 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:44.837245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke ünnepi beszédében megdöbbentőnek és elszomorítónak nevezte, hogy a Terror Háza múzeum vasárnapi megnyitását némelyek gyűlöletkeltő kampányrendezvénynek titulálták, s arról nem a közös nemzeti ügy, a tiszteletteljes főhajtás jutott eszükbe.
Szavai szerint a múzeum emléket állít a múltnak, az áldozatoknak, s emléket állít a jelennek is, mert jól példázza a magyar nemzet önbecsülését és erejét. Mint mondta: irdatlan erő van ebben a napban, amit az mutat, hogy nem a visszacsapás, a bosszú, a gyűlölet szava ébredt fel ma sem, hanem dokumentumfilmek készülnek és múzeumok épülnek.
- Ha a modern technológia találkozik az emberi lélekben ott rejlő gonosszal, az minden korábbinál borzalmasabbat művel. Erről szól a XX. század borzalma - mondta.
Szavai szerint az új generációk, minden egyes fiatal ember lelkében újra és újra fel kell építeni azt az erkölcsi gátat, azt a falat, "ami megvéd bennünket a gonosztól".
Pokorni Zoltán úgy vélekedett: fel kell mutatnunk a személyes sorsokat, a példákat, hogy a fiatalok megtanulják, a szabadság, a biztonság és a jólét nem oly természetes, mint a levegő.
- Nem lesz szabad az a nép, amelyik nem tudja, hogy a szabadságért, ha kell, akkor küzdeni is kell - fogalmazott.
A pártelnök hangsúlyozta: könnyű bocsánatot kérni minden elkövetett bűnért, akár mi vagyunk azért a felelősek, akár más, akár a múltban történt, akár a jövőben - ez nem jelent semmit.
- Attól az embertől kell bocsánatot kérni, akit kitelepítettek, akit bezártak, akit megkínoztak, akinek a feleségét vagy a férjét vitték el - tette hozzá.
Azokról szólva, akik 1947-ben a kisgazdapárt tagjai voltak, s megőrizték tartásukat, büszkeségüket, a politikus úgy fogalmazott: "mi, a Fidesz - Magyar Polgári Párt velük kötöttünk koalíciót négy évvel ezelőtt, ezekkel az erős kézfogású, érdes tenyerű, tisztességben megőszült emberekkel, s történt bármi is a politikában, a történelmi kisgazdapárt háza táján, nekünk hozzájuk kellett hűségesnek maradnunk".
Hozzátette: mostanra megszülettek azok a törvények, jogszabályok, amelyek ezeknek a családoknak újból megadják a lehetőséget, hogy a maguk urai legyenek és megéljenek abból a földből, amit apjuk, nagyapjuk őrzött meg számukra.
Pokorni Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik vasárnap részt vettek a Terror Háza múzeum megnyitóján, s méltósággal, becsülettel adtak tiszteletet szüleiknek, mutattak tartást magukról saját gyerekeiknek.
Mitnyan György, a XII. kerület polgármestere beszédében úgy vélekedett: a kommunista diktatúra időszakáról szóló dokumentumfilmek mindegyike egy-egy emlékoszlop, amely azt szolgálja, hogy az igazság kiderüljön, s hozzájáruljon ahhoz: az ilyen és ehhez hasonló tragédiák ne ismétlődhessenek meg.
A Kulák-Golgota című alkotást a Fórum Film készítette Sághy Gyula rendezésében és forgatókönyve alapján.