Moszkva tárgyalásokat sürget
Oroszország arra buzdítja Észak-Koreát, hogy bocsátkozzon tárgyalásokba nemzetközi feszültséget kiváltó nukleáris programjáról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
Dátum: 2002-12-27 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:21.494960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alekszandr Loszjukov külügyminiszter-helyettes szerint Phenjan együttműködhetne az atomenergia békés célú felhasználását felügyelő, bécsi székhelyű nemzetközi szervezettel, a NAÜ-vel olyan keretek között, amelyek célja a nukleáris biztonság vizsgálata lenne a Koreai-félszigeten.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában Loszjukov hangoztatta azt is, hogy a Phenjannak címzett fenyegetések a legkevésbé sem járulnak hozzá a lehetséges veszélyek elhárításához.
A jelenlegi körülmények között különleges jelentősége lenne a Phenjan és a NAÜ közötti egyeztetésnek - mutatott rá az orosz külügyminisztérium első számú Ázsia-szakértője. Loszjukov szerint az atomenergia-ügynökségnek elemeznie kellene a helyzetet, hogy meg lehessen állapítani, van-e ok az aggodalomra. Szerinte ez lenne a legjobb módja a kérdés "konfliktus vagy heveskedés nélküli" megoldásának.
Oroszország politikai eszközöket keres a feszültség enyhítésére és a válság megelőzésére - mondta Loszjukov. Rámutatott, hogy csak az észak-koreai biztonsági aggodalmak alapos tanulmányozása után lenne elvárható Phenjantól, hogy engedményeket tegyen a nemzetközi közösségnek.
Az orosz külügyminiszter-helyettes elutasította a NAÜ közgyűlésének összehívását "csak azért, hogy az követeléseket támasszon alapos elemzés nélkül". Mint szélsőséges eszközöket, elvetette szankciók alkalmazását is.
Egy másik orosz külügyminiszter-helyettes, Georgij Mamedov a napokban azzal vádolta Washingtont, hogy provokálja Észak-Koreát, és kijelentette, hogy Phenjan megzsarolásának kísérlete a várttal ellentétes eredményt hozhat csak.
Oroszország a legfejlettebb ipari országokat tömörítő Nyolcak csoportjának egyetlen tagja, amely jó kapcsolatokat ápol Észak- és Dél-Koreával is. Ebbéli minőségében Moszkva jobban el kíván mélyülni a koreai kérdésben, mondta Loszjukov.
Észak-Korea a múlt héten előkészületeket tett nukleáris programja újraindítására, miután az annak befagyasztásáról az Egyesült Államokkal 1994-ben kötött egyezmény végrehajtása kölcsönös vádaskodások közepette meghiúsult.
MTI - fidesz.hu