"Titokban" olvasták fel a Gyurcsány-levelet Kolozsváron
"A Magyar Köztársaság üzenetének" felkonferálása után Szentpéteri István konzul egy levelet olvasott fel a kolozsvári ünnepség templomi részének keretében, melynek nem volt aláírója, de, mint utólag kiderült, a levél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenete volt.
Dátum: 2007-03-16 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:48:57.775601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hagyománytól eltérően idén a Szent Mihály templomban olvasták fel a magyarországi kormányfő üzenetét, vélhetően azért, hogy elkerüljék a Gyurcsány-levél várhatóan több városban is bekövetkező kifütyülését. Ennek ellenére a református és az unitárius teológiai hallgatók a tavalyihoz hasonlóképpen tervezték fogadni az üzenetet (mikor is bevonták a zászlókat és a zászlórudak földhöz való ütögetésével szolgáltattak aláfestést, miközben hátat fordítottak), idén megtoldva azt - templomban lévén - a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű temetési zsoltár eléneklésével a szöveg olvasásának ideje alatt.
A tiltakozásra nem kerülhetett sor, a Gyurcsány-üzenetet ugyanis "a Magyar Köztársaság üzeneteként" vezették fel, melyről eleinte mindenki úgy gondolta, hogy a magyar köztársasági elnök ünnepi üzenete. Akkor vonták össze egyesek csak a szemöldöküket, mikor a szerző a nemzeti radikalizmus ostorozása közepette a "modern progressziót" jelölte meg a magyarság célkitűzéseként.
Minekutána aláíró neve nem hangzott el a dokumentum felolvasása végén, arra a kérdésre, ki a levél írója, a konzul elmondta: Gyurcsány Ferenc. Amikor a dajtó munkatársai megkérdezték, akkor miért nem hangzott el egyáltalán e név (szemben például a román kormányfőével), Szentpéteri István úgy nyilatkozott, erre nem volt szükség, mert a Magyar Köztársaság miniszterelnökének az üzenete volt felkonferálva. Jelezték neki, hogy a miniszterelnök szó hiányzott a felvezető szövegéből, melyre az volt a válasza, hogy pedig azt kellett felolvasniuk, és ő úgy emlékszik, ezt is tették.
erdely.ma - fidesz.hu