Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivégezték tálibok az elrabolt olasz újságíró sofőrjét

Kivégezték a tizenegy napja Afganisztán déli részén elrabolt olasz újságíró afgán sofőrjét - jelentette a Padzsvok független afgán hírügynökség Dadulla molla tálib parancsnok szóvivőjét idézve. A sofőrt kémkedésben találták bűnösnek.


Dátum: 2007-03-16 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:02.077520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette, hogy készek szabadon engedni az olasz újságírót és afgán tolmácsát, ha a kabuli kormány szabadon enged három afgán foglyot. A tálibok korábban elismerték, hogy ők rabolták el Daniele Mastrogiacomót, a La Repubblica című római napilap tudósítóját és afgán kísérőit a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, ahol a NATO kötelékében brit katonák teljesítenek szolgálatot.

A tálibok eleinte azt állították az újságíróról, hogy a britek kémje. Dadulla molla tálib parancsnok a múlt hét végén pedig azzal fenyegetőzött, hogy megölik az újságírót, ha Róma nem hívja haza mintegy 1900 fős, Afganisztánban állomásozó katonai egységét, és nem engednek szabadon három elfogott tálib szóvivőt. Az olasz képviselőház múlt csütörtökön az afganisztáni misszió fenntartása mellett szavazott.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek