EU-párti tüntetés Nicosia török részén
Mintegy harmincezer ciprusi török tüntetett csütörtökön Nicosiában, követelve kormányától: mihamarabb jusson egyezségre a ciprusi görög közösséggel a szigetország újraegyesítéséről, hogy Ciprus teljes egészében, beleértve a török részt is, 2004-ben csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
Dátum: 2002-12-27 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:22.747845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megosztott földközi-tengeri szigetország megosztott fővárosának török fennhatóság alá tartozó részében lezajlott tüntetésen követelték Rauf Denktasnak, az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökének lemondását, mert a tüntetők szerint az elnök személye akadálya a görög közösséggel való kiegyezésnek.
December közepén tartott koppenhágai csúcstalálkozóján az EU meghívta Ciprust, hogy 2004-ben - kilenc másik országgal együtt - lépjen tagjai sorába. Egyúttal felszólította a két ciprusi népközösséget, hogy február 28-ig egyezzen meg az ország újraegyesítéséről. Ha nem sikerül, csak a görög rész léphet be az Európai Unióba. A török országrészben sokan aggódnak, hogy kivételes lehetőséget szalasztanak el, ha a megegyezés elmaradása miatt kimaradnak a 2004-es EU-bővítésből.
A két fél képviselői jelenleg is tárgyalnak az ENSZ rendezési tervéről, amely szerint államszövetségi alapon történne meg az ország újraegyesítése.
Ciprus 1974 óta megosztott. A görög közösség egyes csoportjai akkor sikertelen kísérletet tettek a sziget Görögországhoz csatolására. Válaszul Törökország megszállta a sziget északi részét, és bábáskodásával létrejött az Észak-ciprusi Török Köztársaság, amelyet Ankarán kívül senki sem ismer el. Jelenleg is mintegy 35 ezer török katona állomásozik a földközi-tengeri sziget törökök lakta részén.
MTI - fidesz.hu