Elkezdődött a IV. Szegedi Tavaszi Fesztivál
Novák András festőművész 70. tavasz című jubileumi kiállításával pénteken elkezdődött az április 1-ig tartó IV. Szegedi Tavaszi Fesztivál (SZTF).
Dátum: 2007-03-17 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:07.085691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Solymos László alpolgármester a megnyitón hangsúlyozta: a fesztivál napjainkra elválaszthatatlan lett Szeged kulturális életétől, amely már jó ideje nem a szabadtéri játékokra korlátozódik.
Az idei program keretében is neves művészek látogatnak a városba, és olyan produkciókat mutatnak be, amelyeket sem eddig, sem ezután nem láthat a szegedi közönség - emelte ki.
Elekes Zoltán fesztiváligazgató hozzátette: az elkövetkező hetekben bárki összefuthat az utcán Hernádi Judittal, Ónodi Eszterrel vagy Huszti Péterrel. Idén is megrendezik a szegedi fotográfusok képeiből a Tavaszi Fotószalont, megtartják a VIII. Nemzetközi Gitárfesztivált, emellett számos koncert, kiállítás és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Novák András kéállítását Szuromi Pál művészettörténész nyitotta meg.
Beszédében hangsúlyozta, hogy a tavasz, a tavaszi fesztivál képzetköre jótékonyan felvillanyoz bennünket, azonban más kérdés, hogy a mostani március miféle előjátékkal, előszobával rendelkezik.
Ezúttal is örülünk a parázna fények újjászületésének, a fűfrizurás terek gyarapodásának, csak egyféle szkeptikus nyugtalanság is ott fészkel bennünk, akárcsak Novák András képeiben - mondta.
A festőművész esztétikus és mércetartó, nem ismeri az édeskés, behízelgő és olcsó megoldásokat. Látszólag egy nyugodtan, türelmesen munkálkodó művész mutatkozik előttünk; aki ellenben tüzetesebben szemügyre veszi a képeket, az lépten-nyomon egy mozgásban lévő, kutakodó és nyugtalan szerzővel találkozik.
Az alkotó figurái minduntalan újszerű, változatos mozdulatokban kerülnek elénk, mintegy a testbeszéd végtelen gazdagságát igazolva. Egyfelől hangulatos, érzékletes aktképek, másfelől nyugtalanságukban is nyugalmas csendélet és üde tájjegyzetek váltják egymást ezen a tárlaton - mondta a művészettörténész.
MTI - fidesz.hu