Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közösen demonstráltak magyarok, osztrákok, szlovének

Az osztrák-magyar határon több mint kétezren tiltakoztak szombat délelőtt félpályás útlezárással az ausztriai heiligenkreuzi ipari parkban tervezett hulladékégető ellen.


Dátum: 2007-03-17 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:10.172877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rábafüzesi határátkelőhelynél közösen demonstráltak magyar, osztrák és szlovén környezetvédők, a térség érintett önkormányzatai, valamint Szentgotthárd lakói.

Bugán József a város alpolgármestere azt mondta: egyre nagyobb a tiltakozás a Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető ellen. A régió egységesen utasítja vissza a tervet, és reményei szerint hamarosan megszületik a környezetszennyezést elutasító országgyűlési határozat is.

A burgenlandi zöldszervezetek nevében Katerina Brunner azt mondta: a térségben évente 40 ezer tonna háztartási hulladék keletkezik, így a 200 ezer tonna kapacitású erőműbe távolabbról hoznák a szemetet.

Egy osztrák cég közvetlenül a magyar határ mellett, Szentgotthárd határától száz, az Őrségi Nemzeti Parktól 300 méterre akar egy nagy teljesítményű hulladékégetőt építeni.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek