Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ivanics: kevesebb jut a településeknek

Kapuvár 222 millió forinttól esik el a jövő évi költségvetés nyomán - állítja Ivanics Ferenc, a kapuvári körzet fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2002-12-27 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:24.016598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elmondta: a parlament által elfogadott 2003-as költségvetés rendkívül rossz hatással lesz a települési önkormányzatokra. A büdzsé értékelése során a képviselő neheztelt amiatt, hogy az ellenzék által beterjesztett módosító indítványokat a kormánypártok rendre leszavazták.

Így a kapuvári térség sem kaphatja meg azokat a támogatásokat, melyeket a Fidesz javasolt. Az országgyűlési képviselő a közelmúlt parlamenti munkájáról elmondta: két olyan törvényjavaslat volt, melyek anyagilag érintik az önkormányzatokat.

- Az egyik ilyen a költségvetési törvény, a másik a gázközmű kártérítésével kapcsolatos javaslat - fejtegette Ivanics Ferenc. - A költségvetés legnagyobb vesztesei az önkormányzatok, Kapuvár például 222, Fertőd 46, Fertőszentmiklós 27 millió forintot veszít az eddigiekhez képest. Ugyanakkor az egész keretösszeg, mellyel a kormány kompenzálni kívánja a helyzetet, mindössze hatmilliárd forint.

Ivanics Ferenc hangsúlyozta: a közalkalmazotti bérek fedezetét nem biztosítja az országos költségvetés. Igaz, hogy a települési saját bevételek emelkednek a gépjárműadóval s az emelt személyi jövedelemadóval, ám ha ezeket béremelésekre kell fordítani, a fejlesztések maradnak el.

- A kormánypárti szavazógépezet hermetikusan zár, ami azt mutatja, hogy képviselőik nem akarják elismerni hibáikat - vélekedett Ivanics Ferenc. - A kapuvári körzetet illetően is adtunk be módosító indítványokat, melyeket azonban elutasítottak. Ilyen volt a fertődi kastélyrekonstrukció vagy a Kapuvárt és a pomogyi határátkelőt összekötő út felújítása. A másik fontos módosító javaslatom a gázközművagyonnal kapcsolatos kártérítésre vonatkozott. A törvényjavaslat szomorú módon rendezi a kérdést, hiszen az önkormányzatok nem teljes visszatérítést kapnak, csupán 56 százalék körülit. Egyedül a vitnyédi önkormányzat jogosultságát ismerték el, így a község 19 millió forinthoz jut ezen az úton.

Cs. Kovács Attila - Kisalföld online

Kapcsolódó elemek