Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybírókat választ hétfőn az országgyűlés

Lenkovics Barnabást és Lévay Miklóst titkos szavazással választják meg a képviselők, a megválasztáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 258 képviselőnek, igen szavazata szükséges. Az alkotmánybírók megválasztásuk után esküt is tesznek.


Dátum: 2007-03-18 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:20.854719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábbi sajtóhírek szerint Lévay Miklós kriminológus az MSZP jelöltje. A Fidesz jelöltje, Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, akinek mandátuma e tisztségében az idén lejár.

A képviselők döntenek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosításáról, amely három évvel, 2010. december 31-re hozza előbbre az önkormányzati épületekben az akadálymentesítés határidejét. Sólyom László köztársasági elnök a 2006 februárjában elfogadott jogszabályt azért küldte vissza az Országgyűlésnek, mert túl távolinak tartotta az önkormányzati épületek esetében az akadálymentesítésre megszabott 2013. december 31-i határidőt.

Az Országgyűlés határoz a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról is. Ennek értelmében a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség koordinálja a jövőben a fogyasztóvédelemmel is foglalkozó hatóságok munkáját, a jogsértők nevét pedig nyilvánosságra hozzák.

Határozathozatal lesz a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény kihirdetéséről. Az egyezmény a nukleáris terrorizmushoz köthető anyagokra, eszközökre és cselekményekre tartalmaz definíciókat, és elrendeli a radioaktív anyagok megszerzéséhez és felhasználásához kapcsolódó cselekmények büntetendővé tételét.

Az Országgyűlés dönt az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtásáról és a kormányképviselet tevékenységéről szóló országgyűlési határozati javaslatról. A határozatban az Országgyűlés arra kéri fel az igazságügyi minisztert, hogy évente egyszer, első alkalommal 2007. június 30-ig, tájékoztassa a parlamentet a bíróság ítéleteinek végrehajtásáról Magyarországon.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek