Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A római kormány cáfolta az elrabolt újságíró kiszabadulásának hírét

Cáfolta vasárnap a római kormány, hogy kiszabadult az afganisztáni tálibok fogságából a csaknem két hete elrabolt olasz újságíró.


Dátum: 2007-03-18 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:21.165219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az olasz miniszterelnöki hivatalban közölték, hogy továbbra is "lázasan dolgoznak" a La Republica című római napilap tudósítójának kiszabadításán. A szabadon bocsátás feltételei teljes egészében még nem teljesültek - tudatta az Emergency olasz segélyszervezet, amely tevőlegesen részt vesz a tálibokkal folyatott tárgyalásokon.

Nem sokkal korábban az afganisztáni tálibok egyik szóvivője bejelentette, hogy szabadon engedték az olasz újságírót, Daniele Mastrogiacomót és afgán tolmácsát. Rómában akkor sem a külügyminisztérium, sem Romano Prodi kormányfő hivatala nem erősítette meg a hírt.

Több afgán és külföldi újságírót raboltak el az utóbbi hónapokban Hilmend tartományban, amelynek nagy része kicsúszott a központi ellenőrzés alól, a tálib felkelés gócpontja és az afganisztáni ópiumgyártás fő területe. Egy olasz fotóriportert, Gabriele Torsellót három héten át tartottak fogva ebben a tartományban 2006 végén, bár a tálibok máig tagadják, hogy közük lett volna elrablásához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek