Japán szorosabbra akarja fűzni kapcsolatát Washingtonnal
Japán szorosabbra fűzi az Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi viszonyát, válaszul az Észak-Korea jelentette fenyegetésre - hangoztatta vasárnap Abe Sindzo japán kormányfő.
Dátum: 2007-03-18 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:22.064710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Japánnak szilárd alapokra kell helyeznie nemzetbiztonságát - jelentette ki a miniszterelnök a jokoszukai katonai akadémián 400 hadapród előtt elmondott beszédében. "Jónéhány nehézséggel meg kell küzdenünk, így az Észak-Korea által elrabolt japánok ügyével, a (phenjani) atomprogram jelentette gonddal és az észak-koreai ballisztikus rakéták problémájával" - mondta. A miniszterelnök arra a 13 japán állampolgárra utalt, akiket Észak-Korea rabolt el a hetvenes és nyolcvanas években abból a célból, hogy a foglyok részt vegyenek észak-koreai kémek kiképzésében. Phenjan közülük 2002-ben ötöt szabadon engedett, a másik nyolcról pedig azt állította, hogy időközben elhunytak. Meggyőző bizonyítékok híján azonban az elhurcolt japánok hozzátartozói úgy gondolják, szeretteik életben vannak, és az észak-koreai diktatúra foglyai.
A japán-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok normalizálását célzó, Vietnamban megkezdett tárgyalások eddig semmilyen eredménnyel nem jártak. Az észak-koreai atomprogram felszámolásáról februárban tető alá hozott - az amerikai-észak-koreai viszony rendezését is előirányzó - megállapodás nyomán Washington és Phenjan között megindult közeledés elemzők szerint azzal fenyeget, hogy Japán egyedül maradhat a sztálinista kelet-ázsiai állammal szembeni keményvonalas álláspontjával. Tokió nem is titkolja, hogy bosszús az amerikai-észak-koreai viszony enyhülése miatt.
MTI - fidesz.hu