Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brazíliában őrizetbe vettek egy szélsőbaloldali terroristát

Brazíliában őrizetbe vették Cesare Battisti szélsőbaloldali olasz terroristát, aki 2004 óta volt szökésben - közölték igazságügyi források vasárnap.


Dátum: 2007-03-18 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:24.365507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Le Figaro című francia lap internetes oldalán megjelent tájékoztatás szerint a férfit kihallgatták a brazil hatóságok, amelyen jelen volt a francia rendőrség képviselője. Az elfogásáról szóló hírt megerősítette a brazil rendőrség is. Cesare Battisit, a "Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért" (PAC) elnevezésű szélsőbaloldali csoport egyik vezetőjét egy eléggé ellentmondásos eljárást követően 1993-ban, távollétében ítélték el, mert 1978-1979 között részt vett négy gyilkosságban, többek között egy milánói ékszerész megölésében. Battisti mindig tagadta a vádat.

Az ékszerész meggyilkolása ügyében folyó vizsgálat keretében 1979 júniusában őrizetbe vették, de 1981 októberében előbb Latin-Amerikába, majd Franciaországba szökött. Olaszország kérte kiadatását, de Párizs azért nem tett eleget annak, mert 1985-ben Francois Mitterrand akkori francia államfő vállalta, hogy nem szolgáltatja ki a szélsőbaloldali szervezeteknek azokat a tagjait, akik lemondanak az erőszakról és szakítanak a múlttal. A francia igazságszolgáltatás 2004 októberében végül is kész volt kiadni őt az olaszoknak, Battisti azonban külföldre menekült.

Clemente Mastella olasz igazságügyi miniszter vasárnap üdvözölte, hogy a brazil, francia és az olasz rendőrök páratlan akciójában sikerült elfogni Battistit. A politikus reményét fejezte ki, hogy a kiadatási eljárások eredményeképpen gyorsan Olaszországba kerülhet a négy gyilkosságért és más súlyos cselekményekért elítélt férfi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek