Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Nem lehet az elmúlt öt év bűneit a szőnyeg alá söpörni

Március 15-én bizonyítékot kaphattunk arra, hogy ha a hatalom nem uszítja az emberekre a rendőrségét, akkor bármilyen feszültség ellenére a többség békés, józan ünnepi megemlékezést tud tartani - mondta a Lánchíd Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor.


Dátum: 2007-03-19 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:31.386436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke úgy fogalmazott, ünnepi beszédét nem az MSZP és az SZDSZ várható reakciójához méricskélve írta meg, hanem azért, hogy megértesse az emberekkel: van még egy alkotmányos módja a változtatásnak, nem kell további három-négy romlást hozó évet várniuk. Ez az alkotmányos eszköz pedig a népszavazás, amit Orbán szerint mind a hat - gyógyszerek, kórházak, termőföld, tandíj, vizitdíj és napidíj - kérdésben kiírnak majd. A szükséges kétszázezernyi aláírásról a pártelnök úgy fogalmazott, akkor lenne csalódott, ha ezt három napnál később gyűjtenék össze.

Úgy vélte, szeptember és év vége között lesz megtartható a népszavazás. A referendum ötmilliárdos költségéről azt mondta, minderre nem lenne szükség, ha a baloldal nem hazudott volna. Orbán nem kívánt spekulációkba bocsátkozni azzal kapcsolatban, mi lesz, ha a sikeres népszavazás ellenére a kormány nem változtat és nem mond le. - Adjunk egy esélyt az életnek, ki tudja, mi lesz szeptemberben - fogalmazott.

A kiegyezés felvetésére azt mondta: egy demokráciában a tettekért nem lehet elkerülni a felelősségre vonást, ezért olyan kiegyezés, ami az elmúlt öt év bűneinek a szőnyeg alá söprését jelenti, "ha rajtam múlik, sosem lesz ebben az országban". Szerinte nem a politikai pártoknak kell kiegyezniük, hanem olyan elveknek, törvényeknek kell újra érvényt szerezni, miszerint egy demokráciában nem lehet megtéveszteni az embereket, felelőtlenül tönkretenni a gazdaságot, nem lehet az állampolgárokra uszítani a rendőrséget, majd kitüntetni a rendőri vezetőket.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek