Phenjan kiutasítja a NAÜ ellenőreit
Észak-Korea pénteken úgy határozott, hogy távozásra szólítja fel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség két szakértőjét, akik eddig a kommunista ország bezárt nukleáris létesítményeit és atomprogramját ellenőrizték.
Dátum: 2002-12-27 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:24.991511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dél-koreai Yonhap hírügynökség idézte az észak-koreai KCNA hírügynökség által ismertetett phenjani levelet, amelyet az észak-koreai vezetők Mohamed el-Baradeinek, a NAÜ főigazgatójának küldtek. "Mivel nukleáris létesítményeink zárlatát feloldjuk, a NAÜ-ellenőrök küldetése, akik a KNDK és az Egyesült Államok (1994-es) keretegyezménye értelmében tartózkodtak Jongbjonban, természetesen véget ér - áll a levélben. - E helyzetben, amikor az ellenőrök itt-tartózkodásának már nincs indoka, kormányunk úgy határozott, hogy elküldi őket."
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi székhelyén péntek délután bejelentették, hogy Észak-Korea levélben kérte a szervezettől azon két szakértője visszarendelését, akik eddig a kommunista ország leállított nukleáris létesítményeit és atomprogramját ellenőrizték.
Peter Rickwood, a NAÜ szóvivője közölte, hogy készül a válasz a levélre.
Az Észak- és Dél-Korea közötti növekvő feszültség közepette a két fél képviselői egyelőre felfüggesztették az első határon keresztüli közút és vasútpálya szilveszterre tervezett átadását - közölték pénteken Szöulban dél-koreai tisztviselők. A keleti parton húzódó út már elkészült, és úgy volt, hogy kedd éjjel dél-koreai turisták azon keresztül látogathatnak el egy észak-koreai hegyvidékre.
Korábban szó volt egy nyugati parti új összekötő út hétfői megnyitásáról is, de az észak- és dél-koreai katonatisztek nem tudnak megegyezni a demilitarizált övezeten való áthaladás feltételeiben.
MTI - fidesz.hu