44 százalék szerint rosszabb az élet az unióban
Az EU-tagállamok polgárainak 44 százaléka szerint az élet rosszabb lett azóta, hogy hazájuk csatlakozott az Európai Unióhoz, ugyanakkor a többség a kilépést sem akarja, mert attól tart, hogy akkor még rosszabb lenne - ez derül ki a Financial Times és a Harris közvélemény-kutató által az öt legnagyobb EU-tagállamban elvégzett, hétfőn Londonban ismertetett felmérésből, amely szerint sokaknak csak a bürokrácia jut eszükbe az unióról.
Dátum: 2007-03-19 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:35.777717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közösség 50. születésnapja elé időzített vizsgálat szerint a megkérdezettek mindössze 25 százaléka vélekedett úgy, hogy hazájában javult az életminőség az uniós csatlakozás óta. Az átlagon belül mindazonáltal jelentősek az eltérések: a britek 52 százaléka mondta azt, hogy a dolgok rossz irányba indultak Nagy-Britannia csatlakozásával, a spanyolok 53 százaléka szerint azonban Spanyolországban jobb lett az élet a belépés óta.
A felmérés általában is komoly mértékű kettősséget mutatott ki az EU megítélésében. Az unióval kapcsolatos - főleg a bürokráciára vonatkozó - panaszok sora ellenére a megkérdezett britek, franciák, németek, spanyolok és olaszok 40 százaléka mondta azt, hogy hazája rosszabbul járna, ha kilépne az EU-ból. Átlagosan mindössze 22 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint országuknak jobbat tenne a távozás az unióból.
Arra a kérdésre, hogy mi jut eszükbe először az EU nevének hallatán, a válaszolók 31 százaléka az egységes piacot, 20 százalékuk a bürokráciát nevezte meg, és mindössze 9 százalék mondta, hogy az uniót a demokráciával azonosítja. Ezen az átlagon belül a britek 38 százaléka, a németeknek pedig a 33 százaléka nevezte meg első helyen a bürokráciát.
A felmérésbe bevontak relatív többsége, 35 százaléka tartja úgy, hogy az uniós alkotmánynak kedvező hatása lenne országára; 27 százalék ezzel ellentétes véleményének adott hangot. A legnagyobb ellenállás ebben a kérdésben is a britek körében tapasztalható: az EU-alkotmányt 48 százalékuk veti el.
MTI - fidesz.hu