Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borszentelés Egerben

Borszentelést tartottak pénteken Egerben a bazilikában; az idei termésből készült bort Czakó István kanonok, az Egri Főszékesegyház plébánosa szentelte be.


Dátum: 2002-12-27 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:25.303101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy a bor megszentelése egyúttal az egyház egységének erősítését is jelenti, hiszen a szertartás által az egyház kifejezi nagyrabecsülését az emberek, a bortermelők munkája és szakértelme iránt.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett szertartás keretében a borvidékhez tartozó települések népviseletbe öltözött képviselői vitték a megszentelendő bort az oltárhoz, amely köré felsorakoztak a Vinum Agriense borlovagrend tagjai is.

A borszentelés után az Egri Borvidéki Hegyközségi Tanács vezetője ismertette az eredetvédelmet élvező egri borokhoz felhasználható szőlőfajták idei termésmennyiségét.

Eszerint az egri bikavér készítéséhez felhasználható szőlőből 158 219 mázsát, a debrői hárslevelű alapanyagából 6051 mázsát, az egri leányka készítéséhez szükséges gyümölcsből pedig 3463 mázsát szüreteltek az idén.

A hegyközségi tanács vezetője közölte, hogy a termés mennyisége elmaradt a várakozásoktól, ám a minősége lényegesen jobb attól, mint amire számítottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek