Miért volt most más a rendőrség?
Ami most működött, az miért nem működött október 23-án? Akkor miért kellett kardlapozni ártatlan ünneplőket, gumilövedékeket kilőni, emberekbe belerugni? - kérdezte Balog Zoltán.
Dátum: 2007-03-19 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:38.698140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, március 15-én a rendelkezésre álló információk és saját tapasztalatok alapján egy másik rendőrség volt az utcán, mint 2006. október 23-án. "Az adott körülmények között az utcán fellépő és intézkedő rendőrök a törvényesség keretein belül maradtak. (...) Még is úgy gondolom, azért ha a törvényeket betartják, nem feltétlenül kell köszönetet mondani, hanem ez a természetes. Így működik a rendőrség, ha nem politikai érdekek irányítják" - tette hozzá. A képviselő aláhúzta: köszönet illeti a Fidesz rendezvényének szervezőit, hogy egy az Erzsébet hídnál megjelent hatalmas tömeget méltóságteljes ünnepléshez segített hozzá. "Mikor nem avatkozik be a politika, akkor lehet méltóságteljesen ünnepelni a félelemkeltés ellenére is. (...) Ez egy nagyon fontos győzelme a civil kurázsinak" - jegyezte meg.
Az emberi jogi bizottság elnöke szerint nem hallgatható el az, hogy a kormány egy alkotmányellenesen hatályba léptetett rendelettel készült az ünnepre. Balog Zoltán fontosnak tartja, hogy a rendőrség nem használt gumilövedéket. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy ilyen méretű és kiterjedésű tömegoszlatás ezen - súlyos sebesüléseket okozó - eszközök nélkül is lehetséges - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a kormánypártok görcsösen ragaszkodtak a gumilövedékhez.
Március 15-e fényében érdemes és szükséges visszatekinteni október 23-ra. "Ami most működött, az miért nem működött akkor? Akkor miért kellett kardlapozni ártatlan ünneplőket, gumilövedékeket kilőni, emberekbe belerugdosni? Miért volt akkor más a rendőrség?" - kérdezte a politikus. "Van két válaszom. Az első az, hogy azért mert a politika, a kormány feje nem merte újra megkockáztatni, hogy beleavatkozzon a rendőrség irányításába. Október 23-án ez másképp volt, szeptember 18-án is másképp volt. Emberek látták ennek kárát, a magyar demokrácia látta ennek kárát. Ha nem igaz ez az állítás, akkor úgy gondolom, hogy tessék végre engedni és elvégezni azt a vizsgálatot, amire régóta szüksége lenne a magyar alkotmányosságnak, hogy megtudjuk, mi is történt október 23-án" - fejtette ki. A képviselő leszögezte: tényfeltárásra lenne szükség, a felelősök megállapítására. Balog Zoltán kiemelte: a másik oka annak, hogy más volt a rendőrség abban keresendő, hogy sokan voltak itthon és külföldön, akik nem törődtek bele a történtekbe. A politikus ennek kapcsán köszönetet mondott Frattini biztosnak, különböző emberi jogi szervezeteknek, Morvai Krisztina által vezetett bizottságnak, külföldi megfigyelőknek, és egyes rendőri vezetőknek, akik megfelelően készítették fel az állományt.
fidesz.hu