Molnár boncolása
Ahogyan jelenleg folyik egészségügyi reform címszó alatt a kórházak átalakítása az felér számukra az élve boncolással - mutatott rá interpellációjában Lasztovicza Jenő.
Dátum: 2007-03-19 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:40.474828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt, hogy az egészségügy megérett az átalakításra senki nem vitatja, sőt mindenki egyetért abban is, hogy az jó a betegeknek, ha betegségüket olyan intézményben gyógyítják, ahol az orvostudomány mai állása szerint azt a lehető legmagasabb szinten tehetik meg - kezdte interpellációját Lasztovicza Jenő. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy ez megvalósulhasson valóban némi operációt végre kell hajtani a kórházi struktúrában. Operációt, azaz műtétet, amely nem összetévesztendő a boncolással - figyelmeztetett a képviselő
Molnár Miniszter úr orr-fül-gégészként talán még tudott különbséget tenni ezen két beavatkozás között, most a kórházak átalakítása során úgy tűnik összetéveszti ezeket - hangsúlyozta Lasztovisza, kiemelve: ahogyan jelenleg folyik egészségügyi reform címszó alatt a kórházak átalakítása az felér számukra az élve boncolással.
Veszprém Megyei Közgyűlés elnökeként hittem annak a pályázatnak, amelyet a miniszter úr
írt ki "az egészségügyi ellátórendszer struktúra alakításának támogatására, az intézményi átalakítások megkezdésére".Be kell látnom, felesleges volt hinni Önnek miniszter úr - szögezte le a politikus, rámutatva: az történt ugyan is, hogy a pályázatnak megfelelően 2006. december 31-vel a várpalotai kórházban megszűnt az aktív fekvőbeteg ellátás , és a 40 ezer ember belgyógyászati, sebészet
és szülészet-nőgyógyászati ellátását a veszprémi kórház vette át . Az átállás zökkenőmentesen zajlott le, hiszen azt gondosan előkészítettük, Minden beteg ellátása azóta is megtörténik, csupán egy valami maradt el. A veszprémi kórház nem kap egy forintnyi finanszírozást sem az ellátott betegek után. Hiába fordultunk levélben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár
főigazgatójához két és fél hónapja még válaszra sem méltatott bennünket . Egy hónapja az Ön segítségét is kértük, de sem pénzt, sem választ nem kaptunk - tette hozzá.
A képviselő ezt követően azt kérdezte Molnár Lajostól, Ön így képzeli el a kórházak átalakítását? Ön szerint el lehet látni 40 ezer beteget úgy hogy azért a biztosító semmiféle térítést nem fizet? Ön szerint mit kellene tenni ahhoz, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója vagy Ön legalább válaszoljon a leveleinkre? Ön szerint meddig lehet becsapni az
embereket, a kórházakat és az önkormányzatokat? - sorolta kérdéseit a politikus.
Molnár Lajos válaszában példamutatónak nevezte a pályázat megírását. Adminisztratív hiányosságokra hivatkozva magyarázta az átutalás késését.
Lasztovicza Jenő viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy most sem kapott választ arra, miért nem tudtak levelükre reagálni. Kiemelte azt is, hogy 400 millió forintos hiány a kórház működőképességét veszélyezteti.
A képviselő nem fogadta el Molnár válaszát, az Országgyűélés igen.
fidesz.hu