A kordonnal lezárt Kossuth tér Európa szégyene volt
A belvárosi önkormányzat teljesíti a Kossuth téri tüntetők kérését: még hétfőn mobilvécéket állítanak fel a területen - közölte Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere hétfőn újságírókkal.
Dátum: 2007-03-19 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:41.354675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertetése szerint négy mobilvécét helyeztet el a helyszínen, az április 30-ig tartó bérlet 140 ezer forintba kerül. Rogán Antal azt is elmondta, hogy még ezen a héten négyoldalú egyeztetést szeretne a Kossuth tér sorsáról a kormány, a Parlament, a főpolgármester és az Országgyűlés vezetői között. Három kérdést kívánna tisztázni: a Kossuth tér tulajdonjogát, a tervekkel kapcsolatos határidőket, valamint azt is, hogy miből finanszírozzák majd az építkezést.
Rogán Antal közölte azt is, hogy ebben az ügyben a jövő héten a Parlamentben interpellációval fordul a kormányhoz és a miniszterelnökhöz. Közlése szerint a kordonnal lezárt Kossuth tér Európa szégyene volt, azonban ahogy most kinéz a terület, az Magyarország szégyene. A lebetonozott Kossuth térnél még a harmadrangú utak is jobb minőségűek. A megoldás egy új Kossuth tér kiépítése lenne - mondta. Közölte: kompromisszumkészségét kifejezve elfogadja a főpolgármester és a Parlament elnökének azon javaslatát, hogy közpark létesüljön, de ennek egy éven belül el kell készülnie. Mint mondta, ez nem az országgyűlés parkolója, hanem az ország főtere, éppen ezért fontosabbnak tartja a közpark mielőbbi megépülését, mint egy mélygarázs kialakítását.
Aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy már több mint egy hónapja semmi sem történt a Kossuth tér ügyében. Emlékeztetett rá, hogy február 8-án az a megállapodás született a házelnökkel, hogy egy hónapon belül újabb találkozót tartanak és elkészülnek a tervek az új Kossuth tér kiépítéséről. "Ehhez képest még tervpályázat sincs kiírva (...) és semmit nem lehet tudni arról, hogy hogyan fog kinézni az új Kossuth tér" - fogalmazott. Hozzátette: örül annak, hogy a demonstrálók megfogadták azt a kérését, hogy ne permanens tüntetések legyenek a Parlament előtt, hanem csak egy-egy napszakban lesznek demonstrációk, így a többi időszakban a tér a családoké, az időseké maradhat.
Elmondta azt is, hogy az első demonstrációt követően, kedden délelőtt találkozni fog a szervezőkkel, hogy áttekintsék az első nap tapasztalatait. Megemlítette azt is, hogy a Szabadság téren is elbontották a kordont. Mint mondta, már korábban megállapodást kötött a Magyar Televízió elnökével a tévészékház előtti sorompók lebontásáról, így oda bárki szabadon beállhat, tehát ott már szabad közterület van.
MTI - fidesz.hu