Eddig 63 áldozata van egy oroszországi tűznek
Legkevesebb hatvanhárman meghaltak és huszonheten megsérültek kedd reggel egy öregek otthonában a dél-oroszországi Kubány térségében, Kamisevackaja faluban - jelentették orosz hírügynökségek helyi katasztrófavédelmi vezetőkre hivatkozva.
Dátum: 2007-03-20 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:47.001323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi jelentések szerint az öregek otthonában, amelynek 93 lakója volt, ötven halálos áldozatot követeltek a lángok. A hálótermeknek otthont adó épület teljesen leégett, a lángok 1000 négyzetméteres felületre terjedtek ki.
Pjotr Jefremov, a Krasznodari terület katasztrófavédelmi főosztályának vezetője szerint harminchárom embert sikerült élve kimenteni. A tábornok elmondta, hogy az épületet nemrégiben újították fel, és korszerű tűzvédelmi rendszerrel látták el. Mint mondta, az őr csak a tűzvédelmi rendszer harmadik jelzése után, a füstöt észlelve riasztotta a tűzoltókat. A rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékesei szerint a tűz moszkvai idő szerint röviddel hajnali egy óra után (közép-európai idő szerint hétfő este 23 után) keletkezett, de a legközelebbi - több mint 50 kilométerre lévő - tűzoltólaktanyából a tűzoltók csak egy órával később értek a helyszínre.
MTI - fidesz.hu