"A betegek látják majd kárát"
Ha az érintett intézmények megpróbálják komolyan venni az Egészségügyi Minisztérium ellátási listáját, akkor teljesen szétesik a rendszer - mondta a győri kórház orvos-igazgatója. Oláh Attila szerint a listán igazából nincs mit javítani, mert úgy hibás, ahogy van. Hozzátette: nincs illúziója arról, hogy a korrekciós javaslatoknak lesz-e foganatjuk.
Dátum: 2007-03-20 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:48.178578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem lesz könnyű ennyi hibát orvosolni - mondta a győri kórház igazgatója az Egészségügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott területi ellátási listáról, amelyhez az intézményvezetők hétfőig küldhették el javaslataikat.
Oláh Attila hangsúlyozta: először is megpróbálják megtalálni, mi volt a logikai vezérlő elv, amely alapján a szaktárca kidolgozta az ellátási listát.
Az igazgató szerint lehet ugyan egy kockás füzetbe rubrikákat gyártani és irányítószámokat alapján elosztani a területeket, de a kórházi szakma nem így működik.
Hozzátette: az ágyszámok változtatása köszönő viszonyban sincs az ellátási területek módosításával.
Oláh Attila példaként említette, hogy a győri kórházban a gyermek fül-orr-gégészetnek négy ágyon 1,7 milllió lakost kellene ellátnia.
A kórházigazgató közölte, nincsenek illúziói, hogy a korrekciós javaslatok meghallgatják-e.
Nincs esély arra, hogy zökkenőmentesen történjen az átállás áprilisban - emelte ki Oláh Attila.
Hozzátette: ha komolyon veszik az ellátási listát, akkor a rendszer recsegni-ropogni kezd, és annak a betegek fogják súlyos hátrányát szenvedni.
inforadio.hu - fidesz.hu