Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas Flórián: Fenyegetések és ígérgetések

Veszélyben a jogállam - kezdte napirend előtti felszólalását Farkas Flórián, hozzátéve: félelmetes, ha az ember ezt a saját bőrén tapasztalja meg. A Lungo Drom elnöke a cigány kisebbségi önkormányzati választásokon tapasztalt visszaélésekre emlékeztetett.


Dátum: 2007-03-20 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:50.838155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választások alatt mindvégig fenyegetésekkel, ígérgetésekkel zaklatták a Lungo Drom jelöltjeit, elektorait, mellyel azt akarták elérni, hogy álljanak át a kormányt támogató szervezetekhez. A Lungo Drom így is győzött - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A megosztó törekvések azonban tovább erősödtek: az egyik Lungo Drommal szövetséges elektort megfenyegetve végül elérték a céljukat - közölte Farkas Flórián. Ha van még jogállam, nem ismeri el a bíróság ezt a törvénytelenséget.

Ebben a törvénytelen választásban megjelent a mai politikai rendszer összes demokráciaellenes vonása, a hatalmon lévők azonban nem szívesen fogadják el a népakaratot.

A választás során egyértelmű lett: a Lungo Drom oldalán van a többség. Mit tett a hatalom? Megfélemlítéssel felülírta a választási eredményt, hasonlóan, mint Heves megyében - emlékeztetett a Fidesz képviselője.

Az MSZP-barát cigány szervezetek a kampány során kenyéradó gazdáik példáját követték: hazudtak, és eltagadták a mulasztásokat.

A kormány cigánypolitikája pont olyan tragikusan rossz, mint a gazdaságpolitikája vagy a szociálpolitikája - szögezte le Farkas Flórián. A kormánypártok totális hatalomátvételre törnek: nem tűrik, hogy a kormányt nem kiszolgáló köztestület alakuljon. A kormánypártokból hiányzik a mértéktartás, hogy tiszteletben tartsák a választói akaratot. Ez a feneketlen hataloméhség fenyegeti a jogállamot - jelentette ki a Lungo Drom elnöke.

Nem egy és nem két ismert magas rangú kormánypárti politikus folyamatosan részt vett még a választás előtti napon is a kampányban. A kezükben tartott cigányvezetők meg nyíltan hirdették, hogy a kormány és a kormánypártok mellettük állnak. Most a felelősségben is osztozniuk kell.

A Lungo Drom korrekt partnerséget ígért, de ehhez korrekt kormányzásra volna szükség. A kisebbségi önkormányzatok választásáról szóló törvény nem rendelkezik érvénytelen elnökválasztás esetéről. Félő, hogy ezzel az Országos Cigány Önkormányzat létét kockáztatják - figyelmeztetett Farkas Flórián.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek