Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénz magánkórházaknak?

Magánkórházak is kaphatnának közfinanszírozást bizonyos beavatkozásokért - ennek lehetőségével is foglalkozik az Egészségügyi Minisztérium. Így például a szülésért ezeknek az intézményeknek is ugyanannyi pénzt juttathat az egészségbiztosító, mint amennyit egy "közkórháznak", persze itt a pácienseknek továbbra is fizetniük kellene.


Dátum: 2007-03-20 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:52.603359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint bizonyos szakmacsoportokban nyílna lehetőség arra, hogy magánkórházak is kapjanak közfinanszírozást. Lapunk úgy tudja, hogy a szülészetnél és bizonyos pszichiátriai ellátásoknál vizsgálja az Egészségügyi Minisztérium ennek lehetőségét. Az elképzelések szerint a magánintézmények ugyanakkora összeget kapnának az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), mint amennyit a biztosító bármely más kórháznak utal ugyanazért az ellátásért. Egy szövődménymentes, "sima" hüvelyi szülésért például jelenleg mintegy 85 ezer forintot, s 95 ezret, ha a páciens epidurális érzéstelenítést is kap. Császármetszésnél "alapesetben" ez az összeg 176 ezer forint. A közfinanszírozáson túl a magánkórházak természetesen továbbra is pénzt kérnének a páciensektől. Hogy mennyit, azt semmi nem korlátozza. A Telki Magánkórházban az információnál kapott tájékoztatás szerint az "alapszülés" egyágyas szobában és egy hozzátartozó bent tartózkodásával, négy nap bent fekvés mellett jelenleg 650 ezer, míg a császármetszéses szülés ötnap bent tartózkodással 780 ezer forintba kerül.

Az egészségügyi tárca sajtóosztályán csak annyit közöltek kérdésünkre, hogy főként a szakma részéről érkeztek ilyen igények.

Golub Ivón, a Magyar Kórházszövetség elnöke is hallott már az elképzelésről. Mint mondta: ha a szektorsemleges finanszírozást tartják szem előtt, akkor támogatható az elképzelés. Ugyanakkor tudni kell, hogy a valóban magánintézményeknek nincs területi ellátási kötelezettségük, s más - például a közhasznú társasággá alakult - intézményekkel ellentétben minden beavatkozásért kérhetnek térítési díjat a betegektől, annyit, amennyit akarnak. Így csak a jóból részesülnének, a kötelezettségekből nem - tette hozzá.

Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke is azt mondta; a szektorsemleges finanszírozás nem feltétlenül elvetendő dolog. Ugyan akkor felhívta a figyelmet arra: furcsa erről éppen akkor beszélni, amikor a kormány szűkíti a közfinanszírozott kapacitást. Hozzátette, hogy egyelőre semmilyen részletét nem ismerik annak, miként történhetne a magánintézmények befogadása a támogatotti körbe.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek