Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták az olimpiai megvalósíthatósági tanulmányt

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kisebb kiegészítésekkel elfogadta azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján a Magyar Olimpiai Bizottság dönt Budapest jelentkezéséről a 2012-es olimpia megrendezésére - tudatta pénteken a tárca sajtóirodája.


Dátum: 2002-12-27 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:27.116026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a minisztérium, közreműködő szakértők és az érintett szervek javaslatainak figyelembevételével, szakmailag értékelte a PricewaterhouseCoopers cég által készített olimpiai megvalósíthatósági tanulmányt, és azt kisebb kiegészítésekkel elfogadta.

A közlemény leszögezi: a tanulmány és a további szakértői egyeztetések alapján - a kormány és Budapest főváros közgyűlése álláspontjának ismeretében - a Magyar Olimpiai Bizottságnak 2003. július 15-ig kell döntenie arról, hogy megnevezi-e Budapestet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, mint a 2012-es olimpia rendezésére jelentkező várost.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek