Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László részvéttávirata az orosz államfőnek

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a Kemerovó megyei bányaszerencsétlenségért, illetve a Krasznodnár területi tűzesetért Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Oroszországi Föderáció elnökének - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal Kommunikációs Főosztálya kedden az MTI-vel.


Dátum: 2007-03-20 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:55.791208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A részvéttáviratban Sólyom László mély megrendültségének ad hangot az oroszországi súlyos szerencsétlenségek miatt, amelyek számos emberáldozatot követeltek. A köztársasági elnök együttérzéséről biztosította Vlagyimir Putyint és az áldozatok hozzátartozóit. Legalább kilencvenhét bányász vesztette életét a hétfői sújtólégrobbanás következtében beomlott nyugat-szibériai szénbányában. Az Uljanovszkaja bányában 203 ember tartózkodott, amikor berobbant a metángáz. A dél-oroszországi Kubány térségében, Kamisevackaja faluban pedig legkevesebb hatvanhárman haltak meg és huszonheten megsérültek kedd reggel egy öregek otthonában kitört tűz miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek