A Lungo Drom kiállt a választási megállapodásban rögzítettek mellett
Az Országos Cigány Önkormányzat március 13-i alakuló ülésén kialakult botrányos helyzettel kapcsolatban megjelent hírek nyomán, a Lungo Drom a hiteles tájékoztatás végett fontosnak tartja az alábbiak közzétételét - írja Farkas Flórián közleményében.
Dátum: 2007-03-20 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:58.632161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Cigány Önkormányzat március 13-i alakuló ülésén kialakult botrányos helyzettel kapcsolatban megjelent hírek nyomán, a Lungo Drom a hiteles tájékoztatás végett fontosnak tartja az alábbiak közzétételét.
A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség tagjai az alakuló ülésen mindvégig kiálltak a Lungo Drom és szövetségesei által, a választási megállapodásban rögzítettek mellett. Kozák János és ifj. Kozák János a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szervezetének színében lépett koalícióra a Lungo Drom-mal és így jutott mandátumhoz. A megállapodásban foglaltakat egyoldalúan szegték meg az alakuló ülésen.
Szolnok, 2007. március 19.
Farkas Flórián