Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult a Pannonhalmi Főapátság környezete

Megújult a világörökségi rangot elnyert Pannonhalmi Főapátság környezete. A megszépült belső udvart, a monostor főbejárata előtti teret, továbbá a szabadtéri rendezvények helyszínét és a várat övező körsétányt kedden avatták fel.


Dátum: 2007-03-20 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:49:58.937243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bajnai Gordon, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos az átadási ünnepségen mintaadónak nevezte a főapátság pályázatát.

Hangsúlyozta, hogy tudatos, hosszú távú stratégiai tervezés folyik Pannonhalmán, amelynek eredményeként méltóképpen tudják fogadni a vendégeket.

Kolber István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára köszöntőjében kiemelte: a hagyománytisztelet, az értékőrzés és a modernizáció igénye egységben jelenik meg a főapátság terveiben.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát törekvéseiket ismertetve úgy fogalmazott: a turisták számára színvonalasabb szolgáltatást szeretnének biztosítani. Mint megjegyezte, a vendégszeretet a keresztény, ezen belül a bencés hagyományok közé tartozik.

Hortobágyi Cirill perjel elmondta, hogy a turisztikai fejlesztésre 354 millió forintot költöttek. Pályázat útján 345 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a főapátság az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló regionális

fejlesztés operatív program pályázatán. Az önrész 9 millió forint

volt.

A program keretében rendezték a főbejárat környezetét: a kapu előtti tér a parkosítással és a díszkivilágítással új arculatot kapott. A belső udvarban kiépítették a csapadékvíz-elvezetési rendszert, és bazaltkővel burkolták a bazilikához vezető utat.

A monostort övező vársétány is megszépült: kényelmesen járható sétautat alakítottak ki a korábbi földút helyén. A pihenni vágyóknak az út mentén padokat helyeztek el. A szabadtéri rendezvények helyszínét két sor ülőhellyel látták el.

A perjel beszélt arról, hogy fejlesztési koncepciójukat négy szakaszra osztották, most az első szakaszon jutottak túl. A továbbiakban fejlesztenék a turisztikai infrastruktúrát, majd szeretnék felújítani az arborétumot és a kolostorkertet. A negyedik szakaszban rendezvényközpontot szándékoznak kialakítani.

Pannonhalmát évente összesen mintegy százezer külföldi és hazai látogató keresi fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek