Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább dübörög a váci Walter-gate

Ha a március 29-i ülésén a helyi képviselő-testület nem lesz hajlandó kimondani, hogy a váci mélygarázs-beruházás semmis, mert az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonát jelentő ingatlanra földhasználati és elővásárlási jogot létesíteni nem lehet, akkor a Fidesz-KDNP feljelentést tesz az ügyben, és a bíróságtól kéri, hogy mondja ki a szerződés semmisségét. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-03-21 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:01.881248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két nappal ezelőtt ülésezett a váci önkormányzat gazdasági és városüzemeltetési bizottsága, ahol a Fidesz-KDNP kezdeményezte, hogy a bizottság mondja ki a mélygarázs-beruházás szerződésének semmisségét, tekintettel arra, hogy forgalomképtelen törzsvagyonra nem lehet földhasználati és elővásárlási jogot létesíteni.

Mint ismert, a város és a beruházást végző Váci Központi Parkoló Beruházó Kft. korábban olyan megállapodást kötött, amelynek köszönhetően a beruházás ilyen területen valósulna meg, ráadásul az önkormányzat ingyen mondott le a földterületről.

- A bizottság elnöke az SZMSZ-szel szembement, és ezt a módosító javaslatot nem volt hajlandó feltenni szavazásra, hanem arról szavaztatott, hogy mi ne szavazhassunk a javaslatunkról - jegyezte meg Tomori Pál, a Fidesz-KDNP váci frakcióvezetője, aki hozzáfűzte, kezdeményezni fogják, hogy erről a javaslatról szavazzanak a március 29-i testületi ülésen, de ha ott sem sikerül, akkor az ügyben polgári peres eljárást kezdeményeznek valamint feljelentést tesznek. Mint mondja, az ügy azért is érdekes, mert a konstrukciójában és tulajdonosi körében azonos soproni mélygarázs-ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda már nyomoz.

Mint ismert, nemrég újabb sokmilliárdos, a helyi ellenzék szerint súlyosan törvénysértő mélygarázs-beruházásra derült fény. A helyszín ezúttal nem Sopron, hanem Vác, ám a beruházás körülményei, és a projekt összegszerűsége kísérteties hasonlóságot mutat.

A váci mélygarázst építő Váci Központi Parkoló Beruházó Kft. egyetlen tulajdonosa az a GORA GmbH, amely többségi tulajdonosa a soproni Petőfi téri mélygarázst építő SPT Mélygarázs Kft.-nek. Hab a tortán, hogy az SPT Kft. ügyvezetője és a Váci Központi Parkoló Beruházó Kft. gazdasági vezetője ugyanaz a személy, Slosár Gábor. Ő 1994-ig az Állami Vagyonügynökség igazgató-helyettese volt, 1988 és 1995 között pedig az MDF gazdaságpolitikai bizottságában dolgozott.

Borsodi Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek