Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A határőrizet már megfelel a schengeni előírásoknak

Háromezres létszámhiány, négy és fél milliárd forint adósságállomány, alacsony illetmény, morális válság a rendőrségnél, valamint több mint hatszázezer bűncselekményt mutató statisztika - értékelte a Horn-kormánytól átvett örökséget hétfőn Békésen a Fidesz választási gyűlését megelőző sajtótájékoztatóján Kontrát Károly.


Dátum: 2002-02-26 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:46.017625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Belügyminisztérium politikai államtitkára - visszaidézve a négy évvel ezelőtti helyzetet - Horn Gyulára hivatkozott, azt idézve tőle: "ami Magyarországon van, az nem közbiztonság". Kontrát Károly ezzel visszamenőlegesen egyetértve állapította meg, hogy azóta jelentős javulás történt: az utóbbi négy év alatt 25 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, eredményesen léptek fel a közterületi bűnözéssel szemben. Ezt jelzi, hogy 16 ezerről 9300 alá csökkent az ellopott gépjárművek száma, s jórészt kiszorították az országból az úgynevezett maffia típusú bűnözést.

A kedvező változást az államtitkár annak tulajdonítja, hogy rendezték a rendőrség adósságát, szervezeti és személyi változásokat hajtottak végre és a köztisztviselői életpálya program részeként immár a rendőri állomány is valóságos életpályamodellt láthat maga előtt.

Kontrát Károly szólt a határőrizetről is. Kiemelte, hogy az a technikai fejlesztések és az 1999. szeptember elseje óta bevezetett új határregisztrációs rendszer eredményeként máris megfelel az uniós tagsághoz kapcsolódó schengeni előírásoknak.

- Nem véletlen, hogy a csatlakozási tárgyalásokon a belügyi és igazságügyi fejezetet tavaly ideiglenesen lezárhattuk - mondta.

Különösen sikeresnek ítélte az államtitkár a tűzoltóság és a polgári védelem összevonását; a katasztrófavédelem munkatársai rendkívül hatékonyan és gyorsan tudtak részt venni például az ár- és belvízvédekezésben - emelte ki.

Szólt arról is, hogy az önkormányzatok gazdálkodásában a 2000. évre sikerült megszüntetni a Bokros-csomag hatását, s csak ezt követően kezdődhetett meg a fejlődés, melynek nyomán 2001-ben 13,4 százalékkal nőtt, 2002-ben pedig 9,4 százalékkal növekedhet központi támogatásuk.

- A céltámogatások összege az idén rekordösszegű, a keret elérte a 109 milliárd forintot, amelyből 102 milliárd forint szennyvízberuházásokra fordítható - mondta el Kontrát Károly.

Kapcsolódó elemek