Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MTV-nél szigorították a biztonsági intézkedéseket

Levethették golyóálló mellényüket a Parlament épületét védő kormányőrök az után, hogy a rendőrség elbontotta a fémkordont a Kossuth térről. Az Országház, illetve a politikusok biztonságáért felelős szervezet munkatársai több mint egy hónapig látták el a szolgálatot a speciális védőfelszerelésben, azóta, hogy radikális csoportok felfegyverkezéséről tájékoztattak a polgári titkosszolgálatok. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-03-21 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:06.322953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrségtől kapott információink szerint rendkívüli biztonsági intézkedésekre nem volt szükség a Parlament épületében a kordon elbontás miatt, visszatértek a szeptemberi zavargások előtti objektumvédelmi szintre. A képviselők, a dolgozók és a látogatók továbbra is a parkoló szélénél közelíthetik meg az épületet. Az ősszel kiépített új csipkártyás beléptetőrendszer ellenőrzi a személyes adatokat, a kormányőrök pedig a betérők ruházatát és csomagjait vizsgálják át a fémkapuk, illetve fémkeresők segítségével. Az épület előtt egy húszméteres sávban kordon választja el a parkolót és a hivatali gépkocsik közlekedésére fenntartott sávot.

A rendőrség illetékese lapunknak azt mondta, hogy évente négy-öt alkalommal történik illegális behatolási kísérlet a kormányőrség védelme alatt álló állami objektumokba. A Parlamentbe is próbáltak már befutni, de még a kapuk előtt feltartóztatták az őrök az illetőt, és átadták a rendőrségnek.

Hétfő óta könnyebben lehet megközelíteni az MTV Szabadság téri székházát, miután az ostrom után a parkban kiépített kordont lebontották. Holub Katalin, az intézmény szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy megerősítették a televízió biztonsági szolgálatát, az őrök létszámát megemelték. Szigorították a külső és a belső járőrözési rendszert, új biztonsági kamerákat szereltek fel, továbbá megerősítették a bejáratok technikai védelmét. Mindez jelentős költséggel járt, de elegendő lehet ahhoz, hogy elejét vegyék az illegális behatolási kísérleteknek.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek