The Washington Post az amerikai katonai készülődésről
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter jelentős szárazföldi erők, harci repülőgépek és logisztikai támogatás telepítését rendelte el a Perzsa-öbölbe, megadva a jelet az Irak elleni háborús készülődés utolsó szakaszára - állítja szombati számában a The Washington Post.
Dátum: 2002-12-28 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:28.312841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magas rangú katonai illetékesekre hivatkozva a lap azt írja, hogy a kedden aláírt 20-oldalas titkos parancs katonai alakulatok és felszerelések széles skáláját sorolja fel, beleértve gépesített gyalogsági csapatokat, légi utánpótlási egységeket és orvosi felszereléseket, amelyeket az elkövetkező hetekben küldenek Kuvaitba, Katarba, Bahreinba és más öböl menti államokba.
A meg nem nevezett illetékes szerint nagyon átfogó telepítésről van szó, amelynek keretében "mindenből küldenek egy kicsit". A térségbe vezényelt katonák számát nem árulta el. A Comfort nevű 272 méteres kórházhajónak, amely vegyi és biológiai fegyverekkel megtámadott katonák kezelésére is alkalmas, már hétfőn útnak kell indulnia.
Az Egyesült Államok már hónapok óta folytatja csapatok, repülőgépek, harckocsik és más nehézfelszerelések telepítését a Perzsa-öböl térségébe, felkészülendő egy Irak elleni esetleges katonai akcióra.
A The Washington Post adatai szerint jelenleg 60 ezer amerikai katona állomásozik a térségben, továbbá 400 repülőgép Törökországban, Kuvaitban, Katarban, Szaúd-Arábiában, Ománban és Bahreinben. A Pentagon további 50 ezer szárazföldi katonát értesített arról, hogy 2003 elején esetleg a Perzsa-öböl térségébe kell mennie.
Az amerikai erők telepítése az öbölbe hivatalos indoklás szerint azt a célt szolgálja, hogy "segítse a diplomáciai folyamatot és lecsökkentse az időt az elnök döntése és a hadműveletek megindítása között".
Az AFP által idézett amerikai lap szerint ezúttal a jelenleg a térségbe telepített amerikai haderő nagysága nem éri el az 1991-es öbölháborúban bevetett félmilliós létszámot.
MTI - fidesz.hu