A 18 év alattiak védelmében
A Fidelitas a fogyasztóvédelmi törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy minél kevesebb fiatal juthasson dohánytermékhez - jelentette ki Koszorús László.
Dátum: 2007-03-21 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:13.182131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő felhívta a figyelmet arra: a hatályos jogi szabályozás - így a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény - nem biztosít kellő védelmet a 18. életévét be nem töltött személyek tekintetében, hiszen mindössze a dohánytermék részükre történő árusításának tilalmát mondja ki, továbbá hozzá fűződő jogkövetkezményként fogyasztóvédelmi bírság kiszabását helyezi kilátásba. Ezek a büntetések mindössze 30, maximum 50 ezer forint jelentenek csupán. A politikus leszögezte: ezen büntetéseknek nincs visszatartó erejük.
Koszorús László bejelentette: a Fidelitas a fogyasztóvédelmi törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy minél kevesebb fiatal juthasson dohánytermékhez, minél kevesebb fiatal egészsége károsodjon a jövőben. A javaslat arról szól, ha valaki 18 éven aluliaknak cigarettát vagy dohányterméket árusít - és ez egy hatósági eljárás bebizonyítja - akkor 1 évig ez a boltos, árus ne árulhasson ilyen termékeket.
A Fidelitas alelnöke reményét fejezte ki, hogy ez a javaslat mielőbb a parlament elé kerül, és a kormányoldal is belátja, hogy a fogyasztóvédelmi törvény ezen pontját szigorítani kell annak érdekében, hogy a 18 év alattiak a jövőben ne juthassanak dohánytermékekhez.
fidesz.hu